Néhány hete eredményt hirdettek az M0 autóút folytatásának tervezése ügyében. A vállalási ár 3,999 milliárd forint, amit a kormánynak hat hónapon belül kell biztosítania. A decemberben aláírt szerződés a költségvetési forrás rendelkezésre állása esetén léphet hatályba, ezt követően a nyertes konzorciumnak 49 hónap alatt kell végeznie a munkával.

Kevés érdemi előrelépés

2008 ősze óta a Megyeri híd budakalászi végpontjában végződik az M0-s autóút északi szakasza, ami óriási gépjárműforgalmat hoz Budakalászra. Az M0 folytatása 2012-óta „nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás”, de az elmúlt 10 évben kevés érdemi előrelépés történt a térség közlekedésbiztonsága és környezetvédelme szempontjából kritikus beruházás folytatása ügyében.

Eredménytelen eljárás

A körgyűrű 10. és 11. főutak közötti következő szakaszának tervezési munkálataira szóló feltételes közbeszerzési eljárást 2021 májusában írta ki először a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. Az eljárásra egyedül az UNITEF’83 Zrt. (a mostani eljárás egyik nyertese) adott ajánlatot, de a folyamat 2021 őszén végül eredménytelenül zárult.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem felelt meg  

A NIF a közbeszerzési törvénynek arra a passzusára hivatkozott, amely szerint az ajánlatkérő érvénytelennek nyilváníthatja az ajánlatot, amennyiben az ajánlattevő nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek, vagy nem igazolta megfelelően a követelményeknek való megfelelést.

Négymilliárd forintba kerülhet

Egy évvel ezelőtt, 2022 januárjában azután ismét kiírták az M0 10-es útig tartó szakaszának tervezési tenderét. A NIF 2022. február 16-ig várta az ajánlatokat, de a határidőt később módosították. A feltételes közbeszerzési eljárás december 14-én most azzal az eredménnyel zárult, hogy az UNITEF’83 Zrt. és a VIKÖTI Kft. közel négymilliárd forintért elkészítheti a 11-es és a 10-es főút közötti 8 kilométeres új M0-szakasz szükséges kiviteli terveit és a kivitelezési tenderdokumentációt.

49 hónap a teljesítési határidő

El kell végezniük a szükséges engedélymódosításokat és esetleges további engedélyeket is be kell szerezniük. A vállalási ár 3,999 milliárd forint, a teljesítési határidő a szerződés hatályba lépését követő 49 hónap, ami nem hosszabbítható.

A minisztérium feladata

A tervezési feladatokról szóló szerződés hatályba lépésének előfeltétele a közel 4 milliárd forintos vállalási ár előteremtése. Mivel a NIF január 1-jén megszűnt, a hazai forrásról a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztérium feladata lesz gondoskodni. Amennyiben az aláírását követő 6 hónapon belül ez nem sikerül, akkor a szerződés megszűnik.

Brutális forgalom Budakalászon

Forián-Szabó Gergely Budakalász alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy a régóta húzódó beruházás miatt Budakalász főterén brutális forgalom, naponta 15 ezer jármű halad át. Jelezte: fontos, hogy az M0-projekt hosszú évek után végre valóban folytatódjon, évtizedek óta várnak erre a budakalásziak és a Pilis-Dunakanyar térség lakói.

Íme, a terv

Forrás: budakalasz.hu

Különszintű csomópontok, alagutak

A közbeszerzési dokumentumokból kiderül, hogy a budakalászi különszintű csomópontot átépítenék és Ürömnél is hasonló lesz a teendő. Mivel az 5,2 kilométernyi alagutat is magában foglaló nyomvonal egy rezgésérzékeny oltóanyaggyárat is érint, ezért a nyomvonal korrekcióját is előirányozták.

Oda kell figyelni

A feladatot tovább nehezíti, hogy a Pilisborosjenőn és környezetében megkezdődött lakossági és ipari építkezésekre is tekintettel kell lenni; valamint a környezetvédelmi feladatok, zajárnyékolás, ökológiai átjárók és más korábbi intézkedések aktualizálása mellett az érintett településeken élők folyamatos tájékoztatása is a tervkészítők feladata lesz. Ha minden a tervek szerint halad, leghamarabb 2028-ban állnak rendelkezésre majd az M0 folytatásának tervei – foglalta össze cikkében a budakalasz.hu.

Kiemelt kép: készülnek a tervek. Forrás: budakalasz.hu