Komoly változásokra számíthatunk a csütörtökön kezdődő budapesti Sziget Fesztivál látványvilágában. Az ígéret szerint visszatérnek a jól ismert dizájnelemek, amik már 2019-ben és a korábbi években is sikert arattak. Több helyszínt is teljesen újragondoltak, ráadásul változik a vendéglátás rendje is. Szintén örömteli, hogy immár port sem kell majd nyelni bulizás közben.

Új díszbe öltözik

A K-híd, ami az egyik ikonikus jelképe a fesztiválnak, újra díszbe öltözik, így a fesztiválozók számára ismét szemet gyönyörködtető látványt nyújt majd. Az idei Sziget Fesztivál ígéretének megfelelően tehát a látványvilágban számos izgalmas és új elemmel találkozhatunk, amelyek még felejthetetlenebbé teszik majd az eseményt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fejlődő technika

A hang- és fénytechnika is fejlődik, így a koncertek és fellépések minősége is magasabb szintre emelkedhet. A Sziget mindig is kiemelkedett az installációk és művészi alkotások terén, és most ismét visszatérnek az Art of Freedom installációk, amelyek még gazdagabbá teszik majd az esemény atmoszféráját – írták a szervezők.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bővülő ételkínálat

A vendéglátás terén is jelentős változás lép életbe idén: Azt tervezik, hogy minden ételudvarban elérhetővé válik a vegetáriánus és vegán ételkínálat, emellett az egyéb speciális étrendet követő vendégek igényeit is figyelembe veszik, valamint az árakat is barátira szabták.

2500 forintért is jóllakhatunk

Kiemelkedően fontos, hogy minden food truck rendelkezzen legalább egy »budget food« opcióval, melyek ára nem haladhatja meg a 2500 Ft-ot. Az ilyen opcióknak meg kell felelniük a főételre vonatkozó követelményeknek, így mindenki számára elérhető és megfelelő minőségű ételeket kínálhatnak – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, a Sziget ZRT. ügyvezetője.

Újrahasznosított hulladék

A szervezők további erőfeszítéseket tesznek a környezetvédelem terén a Greener Festival program keretében. A tavalyi évben már sikerült a fesztivál teljes hulladékának 42%-át újrahasznosítani, azonban az idei cél az, hogy ez az arány elérje vagy akár meghaladja a 50%-ot.

Viszlát, bűzölgő vécék!

A vizesblokkokat is lecserélik, így mostantól elfelejthetjük a bűzölgő TOI-TOI mosdókat, és kiépített konténermosdók kerülnek a fesztivál egész területére. Az esemény a remények szerint még zöldebbé és környezettudatosabbá válik, hozzájárulva a környezet védelméhez.

Bővített menetrendi kínálat

Az idei Sziget Fesztivál idején is bővített menetrendi kínálattal segítik az eljutást a rendezvény helyszínére. Augusztus 10-étől 16-áig a H5-ös HÉV megnövelt kapacitással, napközben sűrűbben jár; éjszaka a belváros felé 10 percenként, Szentendrére pedig óránként indul. A vonatok indulási időpontjai megtalálhatók a https://bkk.hu/menetrendek#H5 weboldalon.

A Filatorigát a jó megoldás

A H-híd lezárása miatt a rendezvény helyszíne csak a K-hídon át, a Filatorigát megállónál leszállva érhető el (a Batthyány tértől 5 megálló, Szentendrétől 11 megálló). A megnövekedett utasforgalom miatt, kérjük, fokozottan figyeljenek saját és utastársaik épségére! – zárta közleményét a MÁV-HÉV Zrt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: csütörtökön startol a Sziget Fesztivál! Fotó: archív.