Péntek este jelent meg a kormányrendelet, ami néhány szabályt átírt. Egy Csongrád-megyei település lakói is örülhetnek, hiszen bekerültek a szabály alá.

A kormányrendelet így módosul

Az Index.hu cikke szerint megváltoztak a csok és a falusi csok szabályai is. A szabályokon egy friss kormányrendelet változtatott. Új település is bekerült a falusi csok programjába, valamint a korszerűsítési munkálatok elvégzésére előírt határidő is nő. Emellett költségvetés-módosítás is kérhető már. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Újabb község került fel a listára

A május 12-én, péntek este megjelent kormányrendelet értelmében változnak a szabályok a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és a falusi csok esetében is. Utóbbinál egy újabb községgel, a Csongrád-Csanád vármegyében található Tömörkénnyel bővül a preferált kistelepülések listája.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Módosult egy határidő

A falusi csok esetében további, minden igénylőre vonatkozó módosítás, hogy a korszerűsítési munkálatok elvégzésére előírt határidő 1 évvel meghosszabbodik, a támogatási szerződés megkötésétől számított három évről négyre nő

Szerződést, költségvetést is módosíthatunk

Ezentúl a csoknál és a falusi csoknál is lehetőség nyílik arra, hogy a támogatott személy a határidő lejártát megelőzően egy alkalommal kérje a banktól a vállalt építési, korszerűsítési munkálatok vagy azok költségének megváltozása miatt a támogatási szerződés és a költségvetés módosítását, ha így is biztosítható az előírt feltételek teljesülése.

Megszűnik a lakcímbejelentési kötelezettség

A csoknál megszűnik a támogatott személy lakcímbejelentésének igazolási kötelezettsége. Eddig ezt a támogatást igénybe vevőnek a hitelező banknál kellett igazolnia a lakcímkártyával, amelyen már a támogatásban szereplő lakóingatlan szerepel. Ehelyett a Magyar Államkincstár ellenőrzi a lakcímlétesítés megtörténtét.

Bevezetik az életvitelszerű bentlakás fogalmát

A módosítás bevezeti az életvitelszerű bentlakás fogalmát, és bekerültek a rendeletbe a kisajátítás miatti elidegenítés szabályai, valamint pontosították a gyermekelhelyezésre és a lakóhely létesítésére vonatkozó rendelkezéseket.

Határozatlan ideig nem lesz kamatstop

A Magyar Közlöny legújabb számából az is kiderült, hogy a kamatstop mégsem marad velünk határozatlan ideig. Valamint egyszeri rezsitámogatást is bejelentett a kormány az egyházi fenntartású intézmények számára.

Pest megye: 57 település

Korábban a Budapestkörnyéke.hu is írt róla, hogy Pest vármegyében mindössze 57, Komárom-Esztergom megyében pedig 50 ilyet találtak a Bankmonitor szakértői – olvasható az összeállításukban.

Íme, a frissített Pest megyei lista

Acsa, Apaj, Áporka, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Ceglédbercel, Csővár, Farmos, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Káva, Kemence, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Nagybörzsöny, Pánd, Perbál, Perőcsény, Pilisszentkereszt, Pusztavacs, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Táborfalva, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Újlengyel, Újszilvás, Úri, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vámosmikola, Verseg, Zsámbok.

Még egy módosítás

Egy másik, keveseket érintő módosítás, hogy nem lehet falusi csok támogatással olyan ingatlant vásárolni, amit 5 éven belül maga az igénylő adott el.

A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: MTI