Niedermüller Péter úgy látja, valamit kezdeni kell a kocsmaturizmussal és szeretne kulturális arcélt adni a Nagykörútnak. Jelezte azt is, hogy 2024-ben ismét elindulna a polgármesteri posztért, és ha nem tudnak megegyezni a pártok, az előválasztáson is részt venne.

Megugrottak a költségek

„Azt kell mondjam, hogy persze jó a 300 millió, de valójában fel sem tűnik a nagy egészben. Nagyságrendileg 40 milliárdos a kerület éves költségvetése, ha az összes önkormányzati intézményt beleszámítjuk, 1,2-1,3 milliárd forinttal nőttek a kiadásaink az elszálló energiaárak miatt” – jelentette ki a 7. kerület DK-s polgármestere a Telexnek adott interjújában. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ilyet nem játszunk

Niedermüller Péter kifejtette, azért ment el a kormányzattal tárgyalni a rezsitámogatásról, mert neki már volt időpontja, mire öt pártbéli polgármester kollégája leegyeztette egymás közt, hogy ők közösen akarnak részt venni, „én meg úgy voltam vele, hogy olyat nem játszunk, hogy az utolsó percben lemondom”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sikerült visszaszerezni valamennyit

Hozzátette, ő maga nem érti, miért kellett volna közösen menni. „Nyugodt szívvel le tudok ülni Láng Zsolttal tárgyalni, és ebből még nem következik az, hogy egyetértenék a politikai nézeteivel” – fogalmazott. Ő maga nem morzsának vagy könyöradománynak tekinti a kormány által küldött támogatást, hanem úgy, hogy sikerült valamit visszaszerezni mindabból, amit az elmúlt években elvettek tőlük. Állítása szerint kollégáinak is megmondta, hogy a jövőben így fog eljárni.

Kényes egyensúly

Kapott kérdést a bulinegyeddel kapcsolatban is. Erre azt mondta, „nem tudjuk megszüntetni, felszámolni és sóval behinteni a bulinegyedet.” Niedermüller Péter hangsúlyozta, borzasztóan nehéz megtalálni az egyensúlyt, érti a lakók problémáit is, emellett nagy vita zajlik az éjféli záróra bevezetéséről.

Különböző érdekek

Mint mondta, ezzel kapcsolatban próbálják megkeresni a legalkalmasabb módszert. Azt gondolja, egy világvárosban meg kell teremteni a lehetőséget arra is, hogy éjjel kettőkor is megihassanak valamit, ráadásul a vendéglátósok is szeretnék, hogy a kocsmaturizmust kordába szorítsák. Ezen a feladaton dolgoznak.

Nem akar átmenő forgalmat

Azt hangoztatta, elkötelezett amellett, hogy kevesebb parkoló autó és kisebb átmenő forgalom legyen a kerület belső részén. Folyamatosan harcolunk azért, hogy a közterekre ne az autók lerakodóhelyeként tekintsünk, hanem próbáljunk meg közösségi tereket kialakítani – magyarázta. Problémának nevezte az erős szokásokat, mivel „nagyon nehéz elmagyarázni valakinek, hogy álljon át száz méterrel arrébb, ha húsz éve a Dob utca 42. előtt tárolja az autóját.”

A pokol összes átka

A polgármester elképzelése szerint az lenne az ideális, ha a belvárosban minél több sétálóutca és minél több korlátozott forgalmú utca lenne. Az áthajtási pontok miatt egyébként hatalmas cirkusz van épp a taxiszövetséggel, a „pokol összes átkát rám zúdították”, de ez továbbra is így lesz.

Ebből tudja, hogy némely taxis drogot terít

Már csak azért is, „mert pontosan tudjuk, hogy a taxisok között vannak olyanok, akik aktív résztvevői a kábítószer-kereskedésnek.” Hangsúlyozta, nem mondja, hogy általánosságban igaz, de vannak olyan taxisok, akik a részei. Noha a taxitársaságok nagyon vigyáznak, ha valakiről ez kiderül, akkor egy perc alatt kiteszik, ám a független szolgáltatókra senkinek nincs semmilyen ráhatása. „Tudjuk, hogy amikor egy taxi köröz a Kazinczy környékén, akkor nem azért köröz, mert utasra vár, hanem hogy adott alkalommal kiadja azt, amit kell” – fogalmazott.

Kiáll a nagykörúti biciklisávok mellett

Niedermüller Péter nyomatékosította, hogy szerinte jók a nagykörúti biciklisávok, ugyanis muszáj megteremteni annak a lehetőségét egy nagyvárosban, hogy biciklivel is lehessen közlekedni. Meg kell érteni, hogy nem lehet ugyanúgy működtetni ezt a várost, mint húsz évvel ezelőtt – vélekedett.

Borzalmas állapotban van a Nagykörút

A Nagykörúton üresen álló ingatlanokkal kapcsolatban azt mondta, jó lenne ebben a kérdésben a fővárossal együtt gondolkodni. „Soproni Tamás, Pikó András, Baranyi Kriszta és én rendszeresen egyeztetünk, hogy a körútból kulturális körutat csináljunk. Azt szeretnénk, hogy a Petőfi-hídtól a Nyugatiig adjunk valamiféle kulturális arcélt a körútnak, ami szerinte borzalmas állapotban van és ez a legkevesebb, amit mondhat róla.

Újrázna, de kérdés a közös ellenzéki indulás

2024-es polgármesteri ambícióival kapcsolatban azt mondta, nagy biztonsággal tudja mondani, hogy ő fogja magát megmérettetni, ám azt nem tudni, lesz-e közös ellenzéki indulás. Egyelőre tárgyalások sincsenek, de azok nem is az én szintemen fognak eldőlni, a pártvezetőknek kell megegyezniük. Azt viszont nyugodtan kijelenthetem, hogy a DK nem fog lemondani a 7. kerületről – fűzte hozzá. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk saját illusztráció.)