Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta az M5-ös autópályáról lesodródott egy autó csütörtök délután. A járműben a rendőrség információi szerint hét migráns utazott, hatan megsérültek, egy ember pedig meghalt.

Igazoltatni akarták

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei igazoltatni akartak egy autóst csütörtök délután az M5-ös autópálya Budapest felé vezető szakaszán. A sofőr azonban nem állt meg annak ellenére sem, hogy a rendőrök többször jeleztek neki. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fának csapódott

A jármű Örkény közelében egy fának csapódott, miután lesodródott az útról. A balesetet követően a sofőr elmenekült a helyszínről. A rendőrök nagy erőkkel keresik őt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egy férfi a helyszínen elhunyt

Egy 24 éves török férfi meghalt, a többi – 21 és 19 éves török, 35 és 17 éves csecsen, 25 éves indiai és további egy ember /azonosítása folyamatban/- utas mind megsérült.

A balesetet szenvedett jármű

A balesetet szenvedett autó – Fotó: MTI/Donka Ferenc

Eszméletlenül találták meg a sofőrt

A 36 éves moldáv sofőr kiszállt az autóból és elmenekült, a rendőrség friss tájékoztatása szerint később, a helyszíntől körülbelül egy kilométerre, 17 óra magasságában, eszméletlen állapotban találtak rá.

Vizsgálják a körülményeket

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntette és halálos közúti baleset okozása miatt büntetőeljárás keretében vizsgája a történtek összes körülményét.

A napokban volt már hasonló eset

A napokban is történt hasonló, amikor a Pest Vármegyei Rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján január 4-én este egy szerb honosságú személyautót akartak igazoltatni. A rendőri egységek egyértelmű jelzésére a 31 éves sofőr nem reagált, továbbhajtott.

Követték

Az autót a rendőrök kilométereken át követték, az M1 autópálya 8-as kilométerszelvényében sikerült biztonságosan kivezetniük a forgalomból. A lassú, de még guruló autóból a 31 éves férfi kiugrott, ami neki ütközött az egyik szolgálati gépkocsinak, sérülés szerencsére nem történt. Szökési kísérlete esélytelen volt, a rendőrök azonnal bilincselték.

Migránsok az autóban

A szerb férfi autójában hét, magát indiai állampolgárnak valló migráns utazott, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, őket a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Alkoholteszt

A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket jelzett, vele szemben járművezetés ittas állapotban vétségének, valamint embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az embercsempészés

Az embercsempészés bűntette alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: police.hu