Amint arról beszámoltunk, rettenetes tragédia történt Jászszentandráson. Az egyik családi házban, hétfőn, 2 holttestet találtak, egy 40 éves nő végzett magával, miután megölte 3 éves kislányát. Úgy tudjuk, az asszony holttestét a fürdőszobában találták meg, a kisgyermek halálát pedig fulladás okozhatta.

Egyedül nevelte a kislányt

A szomszédokat sokkolta a tragédia. Azt mesélték, hogy a 40 éves nő tanítónői végzettséggel rendelkezett, de könyvtárosként dolgozott. A kislány pedig óvodába járt. Nem sokkal azután, ahogyan megszületett a kis Dóra, Éva szakított párjával.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Furcsán viselkedett

Ezután egyedül nevelte gyermekét, akit minden erejével el akart szakítani az apjától. A férfi rajongásig szerette kislányát. Éva az utóbbi időben furcsán kezdett el viselkedni, állandóan terrorizálta a gyermekét.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tiltotta az apjától

„Az apja minden követ megmozgatott, hogy láthassa a kislányát, amit az anyja nem akart engedni. Éva teljesen el akarta szakítani az apjától a gyereket. A bíróság úgy állapította meg a gyermek láthatását, hogy ennyi idősen már ott is aludhatott az apukájánál” – mondta a Blikknek az egyik szomszéd.

Nekiesett a férfinak

Az apa, szombaton vitte volna el a gyereket, de Éva nem akarta elengedni vele. A szomszéd elmondása szerint „múlt pénteken csak néhány órára vitte el, aztán a hazaérkezésekor be akarta csalni a házba, de végül ebbe nem ment bele. Erre Éva a kislányuk előtt esett neki a férfinak. Gázspray-vel lefújta, egy konyhakéssel pedig elkezdte vagdosni. A kislány mindeközben csak az apjáért aggódott, kiabált neki, nagyon féltette”.

Rendőrök vitték el

Ezután a rendőrök elvitték az őrjöngő asszonyt, akit végül még a kórházban sem tartottak bent. Másnap haza is engedték. A gyermek apja a hétvégén próbálta újra elvinni Dórikát, de nem nyitott neki senki ajtót. Végül a rendőrök hétfőn törték be az ajtót, majd találtak rá a holttestekre.

Sejtették, hogy baj lesz

„Az apja sokkal több szeretet adott neki, mint az anyja. Nála szocializálódott, Zoli pedig teljesen ki volt virulva, amikor a lányával foglalkozhatott. Éva nagyon gonosz volt! Mindig mondtam, hogy képes lesz ártani a kislánynak csak azért, hogy a gyermek apjának fájdalmat okozzon. Sajnos, igazam lett: azért ölte meg a lányát, hogy az apjának fájdalmat okozzon… Attól tartott, ha Dóri nagyobb lesz, megjön az esze, és otthagyja majd őt” – mondta a szomszéd.

Vizsgálódik a rendőrség

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyben emberölés miatt büntetőeljárást indított. Az eset körülményeit a hatóság szakértők bevonásával vizsgálja, amelynek részleteiről a rendőrségnek nem áll módjában bővebb tájékoztatást adni.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Van segítség!

Ha önnek vagy valakinek a környezetében segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Kiemelt kép: illusztráció