Megkapta az engedélyt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől a Richter Gedeon Nyrt. által fejlesztett koronavírus-gyógyszer klinikai vizsgálata.

Széles körben hozzáférhetővé válhat

A remdesivir antivirális hatóanyagot tartalmazó szer így széles körben is hozzáférhetővé válhat a magyar páciensek számára.

Hatékony

A remdesivir az eddig ismert leghatékonyabb gyógyszer a COVID-19 ellen.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ők fogják először alkalmazni

Első körben négy, orvostudományi karral is rendelkező felsőoktatási intézmény, a Szegedi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem, illetve a Dél-pesti Centrumkórház, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és az Új Szent János Kórház alkalmazza majd a készítményt.

A BudapestKörnyéke legfrissebb hírei:

Ekkor lesz széles körben is elérhető

Ahhoz ugyanis, hogy széles körben használható legyen hazánkban a készítmény, még klinikai fázisokon kell átesnie.

12 év felett

A szert azok a fenti intézményekben kezelt betegek kaphatják meg, akik betöltötték a 12. életévüket, és közepesen súlyos vagy súlyos náluk a vírusfertőzés lefolyása.

Kúraszerű alkalmazás

Az infúzióval beadandó gyógyszert kúraszerűen kell alkalmazni, a terápia 5-10 napig tart, és csak egészségügyi intézményekben adható, lakossági forgalomba nem kerül.

Csökkentheti a halálozás kockázatát

Az eddigi kutatások alapján a készítmény rendkívül hatékony a koronavírussal szemben: a nemzetközi adatok szerint akár 50 százalékkal is csökkentheti a halálozás kockázatát, ami igen jelentős eredmény.

Ők vettek részt a gyógyszer fejlesztésében

A gyógyszer kifejlesztésében és betegekhez való eljutásában nagy szerepet játszottak a Richter Gedeon Nyrt. mellett az ITM és az EMMI háttérintézményei, az Operatív Törzs, az OGYÉI és ETT Klinikai Farmakológiai Etikai Bizottsága.

A kutatás fő koordinátora

A kutatás fő koordinátora a Hungarian Clinical Research Infrastructure Network (HECRIN) – írja a 24.hu.

Kiemelt kép: Illusztráció