Lopás miatt került másfél évvel ezelőtt börtönbe az a férfi, aki szerda reggel elrabolt, majd megerőszakolt egy 10 éves kislány Sárisápon. S. Zsoltot mindenki ismeri a településen, a közelben élő Benkő Péter színművész éveken át segítette őt. A helyiek szerint a férfi akkor kezdett el lecsúszni, miután az alkohol rabja lett. A kislányt jelenleg kórházban ápolják. 

Elrabolta a gyereket 

“Felvitte egy domboldal tetejére, ahol egy szántóföld kezdődik, alatta pedig bokros, fás terület húzódik. Hála Istennek a kislány édesapja a telefonos GPS koordináták segítségével meg tudta nézni a gyermek helyzetét, ennek köszönhetően találtak rá. A rendőrség és a polgármester kérésére siettünk mi is a helyszínre. Amikor a kislányra rátaláltak, a börtönviselt, hajléktalan életmódot folytató férfi elmenekült, de később szerencsére sikerült elfogni “ mondta el a Blikknek Szabó Imre, a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

A viskójába akarta vinni 

A férfi előbb elcsalta magával az erdőbe, majd megkötözte a gyermeket, aztán fajtalankodott vele. Végül megfenyegette, hogy megöli, ha beszélni mer. Amikor rájuk találtak, vélhetően abba a rozoga viskóba tarthatott a gyermekkel, ahol éjszakánként ő is meghúzta magát Annavölgyön.

Hirdetés

 

 

 

Kórházban van a kislány

A kislány családja nagyjából fél éve költözött Sárisápra. A Blikknek a kislány nagymamája azt mondta, hogy az unokája kórházban van megfigyelésen a szüleivel. “A helyzethez képest jobban van, nagyon erős, de ez az egész családnak egy lelki megpróbáltatás” – ezt már a kislány édesanyja mondta. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megfigyelhette a támadó

Az egyik helyi lakos arról beszélt, elképzelhető, hogy a kislányt megfigyelhette a támadója. “Az elmúlt napokban láttam, hogy itt sétálgat, pont, ahol a kislány lakik. Csodálkoztam is, hogy miért mászkál itt ennyit. Az elmúlt napokban a szokásostól eltérően rendezettebb volt a külseje. Egyébként nagyon magának való embernek ismertem, teljesen megdöbbentem, amikor hallottam, hogy elcsalta, megkötözte és majdnem megfojtotta szegényt”. 

Gondoskodott rolą a település 

S. Zsolt másfél év után, két hete szabadult a börtönből, néhány napja pedig a polgármester, Kollár Károly utasítására a szörnyű éjszakai hideg miatt a szociális gondozók lefürdették, adtak neki meleg ételt és ruhákat is szedtek össze neki adományokból.

Benkő Péter ismeri a támadót 

Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas színművész Sárisáp melletti Annavölgyön él és jól ismeri a most elfogott férfit, S. Zsoltot. “Az édesapjával voltunk annak idején jó kapcsolatban, aki egy becsületes, bányász ember volt. Járt segíteni hozzánk és mindig hozta a fiát is, aki akkor még nem volt gazember. Felvettek egy nagy kölcsönt a házukra, a szülei viszont elhunytak. A bank végül elvitte a házát, az édesapjának pedig a halálos ágyán megígértem, hogy törődni fogunk a fiával, hogy ne kallódjon el” – mondta a Blikknek színművész, aki ezután, még évekig alkalmi munkákat is biztosított neki.

Lopás miatt került börtönbe

S. Zsolt egy romos házban élt. A férfi inni kezdett, meglopta a környezetében élőket. Feljelentették, így került be a börtönbe, ahonnan csupán két hete szabadult. “Az alkohol véget vetett az életének. Az elmúlt két hétben, a szabadulása óta bujkált, nem tudtunk róla sok mindent. Éjszakánként visszatérhetett a régi épületbe, amit korábban teljesen szétvert. A polgármester megtalálta ebben a nagy mínuszokban és bevitte egy esztergomi hajléktalanszállóra, ahonnan néhány nap után megszökött. Ez a szörnyűség pedig ezután történt. Ilyen jellegű problémák még csak fel sem merültek vele kapcsolatban korábban, megdöbbentünk a hírek hallatán” – Benkő Péter.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: S. Zsolt – Forrás: police.hu