Először eljászhatták a műsort, másodjára azonban már inkább elmaradt az előadás. A szülők felháborodtak, s azt hangoztatták, gyereküket mennyire megviselték a történtek.

Innen derült ki a történet

Egy szülői beszámoló alapján a 12. kerületi Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban az igazgató betiltotta a negyedik osztályosok március 15-i műsorát – derül ki az Index cikkéből. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Ezek a mondatok nem fértek bele

A beszámoló szerint az előadásban állítólag politikai áthallások voltak, és többek közt olyan mondatok szerepeltek benne, mint hogy „Le a cenzúrával” vagy éppen „Szabad utat a sajtónak”. Az erről szóló Facebook-poszt szerint az alsó tagozatosok a folyosóra vonultak tüntetni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Félelmet sejtenek a háttérben

Emellett aláírásokat kezdtek gyűjteni, hogy az előadást mégis bemutathassák. „A legszomorúbb az egészben, hogy a gyerekek már egy hónapja erre az előadásra készültek, és tisztában vannak vele, hogy az igazgató félelemből nem engedte bemutatni az iskola előtt a darabot” – fogalmazott a bejegyzés írója.

A gyerekek nem értik

Mindez hatalmas vihart kavart a szülők körében, egy részük értetlenül áll a történtek előtt. „A nagyobbik, aki hónapok óta készült, teljesen maga alatt van, nem érti, miért nem mutathatja be, amire készült” – dühöngött egyikük a poszt alatti hozzászólásban.

1848 szabadságharc volt!

„A testvére meg azért van maga alatt, mert alig várta, hogy megnézhesse a bátyját. Nem tudom megmagyarázni, mi történt, és miért. Halkan megjegyzem: 1848 szabadságharc volt!” – jegyezte meg némi iróniával a szülő. Az is kiderült, hogy egyszer bemutathatták a darabot, a második „felvonást” azonban már letiltották.

Volt, aki a gyerekeket féltette

„Ez cenzúra” – jegyezte meg nemes egyszerűséggel az egyik kommentelő. „Reméljük, az aláírásgyűjtés után még hazamehettek és nem vitték őket. Hihetetlen” – bosszankodott egyik másikuk. De volt olyan is, aki a végrehajtói kar korrupcióval vádolt elnökét is felhozta.

Szabadítsák ki Schadl Györgyöt!

„Akkor legalább vonuljanak Schadl börtönéhez és szabadítsák ki!!! Vagy valami legyen! Egyébként meg mit kellett volna szegényeknek mondani, hogy ne legyen áthallás? Mondjuk a »Mit kiván a Magyar nemzet?« az teljesen vállalható az igazgató szerint is, nem?” – tette fel a költői kérdést.

Lázadó anarchisták, mint példaképek

„Nagyon helyes! A gyerekeket tekintélytiszteletre kell tanítani, nem hőzöngésre. Hogy fognak boldogulni ebben az országban, ha lázadó anarchistákat állítanak eléjük példaképnek?” – reagálta valaki, akinek soraiból érződik a gúny. Más valaki pedig megjegyezte, az igazgatót garantáltan nem fogják leváltani a történteket követően.

Aztán érkezett egy másfajta vélemény

A jobbára egyhangú kommentfolyam akkor élénkült fel, amikor megérkezett egy ellenvélemény is. „Már bocsi, de engedjetek meg egy kis kiegészítést: 1x előadták és csak 2x-ra nem engedték ismét bemutatni….😁 És érdemes lenne először végighallgatni, majd ezt követően nyilatkozni …. így vagy úgy!” – fogalmazott.

Elindult az adok-kapok

Mondani sem kell, hogy többen beleálltak a vitába. „Ezt most nem értem ne haragudj…..én csak azt látom hogy a fiamat megviselte az egész…” – fogalmazott egyikük, másvalaki pedig reménykedett benne, hogy egy szarkasztikus bejegyzést olvasott csupán. Később a komment szerzője megvédte álláspontját.

Óvott a véleménynyilvánítástól, mondván, nem voltak ott a szülők

„Mivel egyik szülő sem volt ott, nem kellene addig véleményeket írni, míg nem láttuk. Azt nem vitatja senki, hogy mennyit készültek rá! Valóban bosszantó, hogy nem adhatták elő másodszor, de bezzeg azt nem firtatja senki, hogy egyszer előadták…..” – s ezzel ismét beindult a kommentlavinát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

(Kiemelt képünkön az iskola épülete látható, forrás: Facebook.)