Szombat délután megjelent a Magyar Közlönyben a fokozatos újranyitásról szóló rendelet. A kormány arról is döntött, hogy mi lesz az oktatási intézmények újranyitásával.

Meghosszabbították a korlátozásokat

Március 27-én született meg az a kormányrendelet, miszerint április 8-ig meghosszabbítják a jelenleg is hatályban lévő védelmi intézkedéseket a koronavírus-járvány tomboló harmadik hulláma miatt – írja az Index.

Maradnak a szabályok

A hosszabbítás értelmében változatlanul érvényben maradnak a korlátozó intézkedések, így tehát továbbra is kötelező a maszkhasználat, és azok a helyek, amelyek eddig is zárva voltak, továbbra is zárva marad. Ezek mellett az este 8 órától reggel 5-ig tartó kijárási korlátozásra is figyelni kell. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Marad a digitális oktatás

Döntöttek arról is, hogy az oktatási intézményekben április 19-ig marad az online oktatás. Ez vonatkozik minden olyan intézményre, amelyet az ügyeletek kivételével bezártak, így tehát országszerte valamennyi óvodára, általános iskolára és középiskolára.

Ez lesz az újranyitással

A kormányzati tervek szerint a nyitás akkor kezdődhet meg, amikor az országban beadják a két és fél milliomodik koronavírus elleni vakcinát. Fontos, hogy a 2,5 millió vakcina az első adag oltásra vonatkozik, és nem a második dózisról van szó.

Ezek lesznek a változtatások

Amikor elérjük a bűvös számot, akkor a kijárási tilalom időszaka az este 8 óráról kitolódik este 10 órára. Így a kijárási tilalom este 10-től hajnali 5-ig tartana.

Lehet vásárolni

A szolgáltatások úgy működhetnének tovább, mint a március 8-i szigorítások előtt, és az üzletek is kinyithatnának, a boltokba pedig be is mehetnének a vásárlók. Emellett az üzletekben ott lehetne tartózkodni és majd vásárolni is lehet.

Változik a vásárlás

Az újranyitás első fázisában az üzletek kötelező zárvatartási időszaka este fél tíz és reggel öt között lenne, azonban megmaradna az ételkiszállítós megoldás, vagyis a vendéglátó helyekre más szabályoknak fognak vonatkozni, mint más üzletekre. Tulajdonképpen a vendéglátásban nem lesz változtatás.

Lehet számolni a négyzetmétereket

Újranyitáskor a 10 négyzetméteres vagy annál kisebb üzletekben az eladókon kívül egyszerre csak egy személy tartózkodhatna. A 10 négyzetméternél nagyobb helyeken a személyzeten kívül egyszerre átlagosan 10 négyzetméteren csak egy vásárló lehetne. Ha az üzlethelyiség területe nem egész szám, akkor kerekíteni kell: a kapott értéket 0,5-től felfelé, az az alattit pedig lefelé kell kerekíteni.

Jelezni kell a férőhelyet

Az újranyitó boltoknak emellett arra is ügyelniük kell, hogy a bejárat előtt feltüntessék a nyitvatartási idő mellett, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak odabent. Abban az esetben, ha az üzlet plázában, bevásárlóközpontban található, akkor a négyzetméteres szabályok nemcsak az üzlet vezetőinek lesz a feladata, hanem a bevásárlóközpont üzemeltetőjének, vezetőjének is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pixabay