Augusztus első napjaiban indul az Országos Balesetmegelőzési Bizottság OBBPoint elnevezésű applikációja, amely a világon az első sebességalapon működő hűségpontrendszer – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a police.hu oldalon.

Pontrendszer

Az alkalmazás felhasználói akkor kapnak pontokat, ha a sebességhatárokat betartva, szabályosan közlekednek. Az alkalmazással gyűjtött szabályossági jutalompontokat a későbbiekben különböző üzletekben és szolgáltatóknál lehet majd beváltani kedvezményekre, ajándéktárgyakra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szabadon letölthető

Az OBBPoint hamarosan szabadon letölthető lesz android és IOS-változatban is, a letöltéshez regisztrációra lesz szükség.

Figyeli a sebességet

Az OBBPoint aktív állapotában figyeli azoknak a járműveknek a sebességét, amelyekben bekapcsolták az alkalmazást, és ha a vizsgált útszakaszon a sofőr nem lépte túl az ott érvényes sebességhatárt, akkor jutalompontokat jegyez fel a program a használónak. A szoftver a helykoordináták alapján tudja, hogy az adott útvonalra milyen sebességhatárok vonatkoznak, és kellően naprakész ahhoz, hogy az időszakos korlátozásokat is azonosítsa.

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

Ha előzünk

Nem tekinti szabálysértésnek, ha valaki rövid ideig – például egy előzéshez – túllépi a megengedett maximális sebességet, feltéve, hogy a manőver befejezése után a sofőr visszalassít a megengedett sebességhatárra.

Így lehet a pontokat gyűjteni

A tájékoztatás szerint az OBBPoint alkalmazással nemcsak a felnőttek gyűjthetnek pontokat, hanem az autóban utazó gyerekek vagy a sofőr mellett utazó másik felnőtt is, az alkalmazást ugyanis úgy tervezték meg, hogy egy autón belül párhuzamosan két telefonon futtatható.

Gyerekek is használhatják

A gyerekek az applikáció számukra kialakított változatát használva különböző rendőrfigurákat – például közlekedési rendőröket, kommandósokat, nyomozókat – építhetnek fel, öltöztethetik, speciális eszközökkel szerelhetik fel őket, attól függően, hogy hány pontot sikerült gyűjteniük, azaz, hogy az a felnőtt, akinek a kocsijában utaztak, mennyire vezetett szabályosan.

Verseny

A tervek szerint a felnőttek is versenyezhetnek: a szabályos közlekedéssel elért pontjaik alapján a regisztrált játékosok rendfokozatokat kapnak és az azonos rendfokozatúak között a későbbiekben ajándékokat sorsolnak ki. Ebben a játékban értékes telefont vagy akár egy autót is lehet majd nyerni – írta a rendőrség.

Nincs jogi akadály

A közleményben kiemelték: nincs jogi akadálya, hogy az alkalmazás használatával a rendőrség jutalmazza azokat, akik a szoftver alapján szabályosan közlekedtek. Sem a vezetés közbeni pontgyűjtés alatt, sem a pontok beváltásakor nincs adatgyűjtés – szögezték le.

Nem hitelesített eszköz

Hozzátették: az applikáció és a mögötte futó program nem hitelesített sebességmérő eszköz, és nem alkalmas a gépjármű és a gépjárművezető beazonosítására. Az OBBPoint nincs autóhoz kötve; a vezető által bármikor ki- és bekapcsolható. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Pexels