Maximum háromezer utasra lehet számítani a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a kedden bevezetett beutazási korlátozások miatt – közölte a Budapest Airport kommunikációs vezetője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Valentinyi Katalin azt mondta, hogy eddig csak a Wizzair jelentett be járattörléseket: 73-ból 12 úti célt tartanak meg.

A jövő héten viszont újabb lemondások várhatóak – tette hozzá.
    

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A BudapestKörnyéke legfrissebb híreit itt olvashatod!

Ismertette, hogy a repülőtéren belépéskor mindenki okmányellenőrzésen és lázmérésen esik át, valamint karantérűrlapot kell kitölteni.

Ez beléptetés gyorsítása érdekében online is elérhető, és akár előzetesen, a repülőn is kitölthető.
    

Azok, akik nem jogosultak a belépésre, tranzitzónákban várakoznak. Kedd óta kevesebb mint húsz ilyen eset volt, tünetes utas nem érkezett – tudatta.

Kiemelt kép: Illusztráció