Közműszolgáltató munkatársainak adták ki magukat, a szentendrei rendőrök a lakosság segítségét kérik azonosításukhoz.

A rendelkezésre álló adatok szerint a képen látható két, eddig ismeretlen férfi 2018. július 13-án délelőtt, az egyik közműszolgáltató munkatársainak adták ki magukat. A csalókat beengedték egy ingatlanba, ahol a sértettet megtévesztve készpénzt loptak el. A Szentendrei Rendőrkapitányság most lopás elkövetésének gyanúja miatt nyomoz – írja a Police.hu.

A rendőrök kérik, hogy aki a képeken látható férfiakat felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik jelentkezzen személyesen a Szentendrei Rendőrkapitányságon (Szentendre, Dózsa György utca 6/A. szám), vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható a 06/80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán vagy a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!