A Magyar Autóklub (MAK) felhívja a figyelmet az Európai Parlamentben (EP) zajló, vezetői engedélyek irányelveinek felülvizsgálatával kapcsolatos zöldpárti javaslatok terheire és veszélyeire.

A B kategória felosztása

Az EP Közlekedési és Idegenforgalmi Szakbizottsága (TRAN) a Bizottság elnökét, Karima Dellit (Zöldek, FRA) jelölte ki a felülvizsgálat javaslatainak elkészítésére. Karima tervezetében előirányozza a B kategória felosztását, mely szerint egy új B+ kategóriával lehetne csak 1,8 t össztömeg feletti járműveket vezetni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az elektromos autókhoz is új jogsi kellene

Így a közlekedésbiztonságot elősegítő járműbiztonsági rendszerekkel, valamint az akkumulátorok okozta súlynövekedés miatt a járműasszisztens rendszerekkel felszerelt új típusokat, illetve az elektromos autók nagy részét csak komoly anyagi és időráfordítással, új jogosítvány megszerzésével vezethetnénk.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

21 év felett

A tervezet szerint a B+ kategória megszerzésére kétéves B kategóriás jogosítvány birtokában, valamint 21 év felett lenne lehetőség. A szeptemberi szakbizottsági ülésen a képviselőcsoportok nem támogatták a javaslatok egy részét, Karima Delli szilárdan védelmezte elképzeléseit.

B-kategóriás jogsival maximum 110 km/h-val lehetne menni

A sima B-kategóriás jogsival mindössze110 km/h lenne a maximális megengedett sebesség az autópályákon és a vezethető gépjárművek nem lehetnek nehezebbek 1,8 tonnánál, vagyis egy terepjárót nem vezethetnének.

B+-kategóriás jogsival 110 km/h-nál gyorsabban is lehetne közlekedni

Nagyobb autó irányításához, 1,8 és 3,5 tonna súly közötti gépjárművek vezetéséhez, például egy X5-ös BMW-hez a javaslat szerint külön B+ jogosítvány megszerzése lenne kötelező.

Ezt mondja a MAK

A MAK a bizottsági szavazás előtt levélben fordult a TRAN Szakbizottság magyar EP képviselőihez és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel együtt (FIA) kérte a B+ kategória bevezetésére vonatkozó javaslat elutasítását, mert az komoly anyagi és gyakorlati terhet róna a lakosságra, a személygépkocsival dolgozókra, és akadályozná a környezetvédelmi célkitűzéseket.

Lázár János szerint kellene a módosítás

Júliusban Lázár János építési és közlekedési miniszter is beszélt arról, hogy szerinte a KRESZ felülvizsgálatára lenne szükség és a B kategóriás jogosítvány megszerzésének feltételeit is felül kell vizsgálni.

Gyorshajtás a legnagyobb baj

A miniszter szerint Magyarországon a balesetek döntő többségét a gyorshajtás okozza. Szerinte a magyar autópark állapota és a sofőrök képességei, felkészültsége is hagy kivánnivalót maga után. Ezzel bizonyára arra gondolt, hogy a jelenlegi B-kategóriás gyakorlati képzés nem alkalmas ara, hogy beengedjék a forgalomba a frissjogsis sofőröket.

Szélhámos autósiskolák

Többször írtunk arról, hogy sok autósiskolában nagyon lazán kezelik az autósok felkészítését. Gyakran még autópályára sem viszik ki a sofőröket, így sokan úgy kapnak jogsit, hogy semmilyen gyakorlatuk nincs nagysebesség mellett, nem tudnak biztonságosan sávot váltani vagy előzni.

Több lehetőség

Nagy kérdés, hogy mi az igazán jó módszer: ketté bontani a B-kategóriát, csinálni egy könnyített és egy nehezített vizsgát, vagy megreformálni a gépjárművezető-képzést? Esetleg az amerikai módszer szerint egy könnyített vizsga után bárki volánhoz ülhetne, a közlekedési rendszert sokkal hülyebiztosabbá kellene alakítani, vagyis mindent, mindenhová ki kellene írni, például a stoptáblák alá, hogy „állj meg” a szabálykövető magatartáshoz pedig drákói büntetésekkel hozzá kellene szoktatni a társadalmat. Nemsokára eldől, melyik irányba halad Európa. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció