Másodfokon is ítéletet hirdettek Galambos Lajos víz-, gáz- és áramlopási ügyében. Súlyosbították a büntetést és a trombitaművész 3 év 6 hónapot kapott. Gyermekei is reagáltak a büntetésre.

Elítélték Galambos Lajost

Múlt héten kihirdették az ítéletet Galambos Lajos áramlopási ügyében. Másodfokon súlyosbították az ítéletet, börtönbüntetést kapott. Lopás és egyéb bűnök elkövetésében Galambos Lajos 3 év hat hónap börtönbüntetést kapott, a közügyektől pedig 4 évre tiltottak el. Emellett több mint 4 millió forintot és további bűnügyi költségeket kell megfizetnie – írja a Blikk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

7 éve húzódik az ügy

Galambos Lajost 2015 óta vádolják nyolc társával együtt víz-, gáz- és áramlopással. A zenészre első fokon tavaly szeptemberben 2 év 10 hónap börtönbüntetést szabtak ki, emellett három évre eltiltották a közügyektől, továbbá pénzbüntetést kapott, illetve 11 milliós vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. Az ügyészség azonban súlyosítást kért, így idén ősszel elkezdődött az ügy másodfokú tárgyalása.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

30 millió

A 2017-ben született vádirat szerint Galambos a mocsai és tatai ingatlanokban összesen legalább 30 millió forint értékben lopott áramot, legalább 4,7 millió forint értékben földgázt, valamint legalább 16 millió forint értékben vezetékes vizet.

Nem jelent meg a bíróságon

Az ügyészség fellebbezése és az ügyvédi perbeszédek után október 13-ra várták az ítélethirdetést, ám az a tárgyalás elmaradt, így ezt ma pótolták a Budapest Környéki Törvényszéken. Galambos Lajos nem jelent meg a bíróságon.

Volt felesége elment a tárgyalásra

A tárgyalásra viszont elment a trombitaművész korábbi felesége. Boglárka, az utolsó szó jogán fel is szólalt a bíróságon. Ő másodrendű vádlott az ügyben: bár elsőfokon felmentették, az ügyészség fellebbezett, letöltendő szabadságvesztést kérve rá. Az asszony csupán annyit mondott, hogy nem bűnös, és arra kérte a bíróságot, mentsék fel a vádak alól. A megjelent további két vádlott ugyanezt mondta.

Rövidülhet a büntetése

Lajcsi egyébként számolhat azzal a 125 nappal, amit már a rácsok mögött töltött, vagyis ennyivel rövidülhet a büntetése, és persze ott van még a harmadolás lehetősége is, hiszen jó magaviselettel akár egyharmadával csökkenthető a büntetés. A trombitaművész korábbi feleségét, Boglárkát másodfokon is felmentette a bíróság.

Elvált Boglárkától

Lajcsi 2021 szeptemberében jelentette be, hogy tönkre ment a házassága és Boglárkával elválnak útjaik. „Nem tagadom, a bírósági ügyem igencsak megsínylette a házasságunkat Bogival, úgy is fogalmazhatnék, hogy ráment a kapcsolatunk. Nem tolerálja az ezzel kapcsolatos nyilatkozataimat, úgy érzi, hogy kiteregetem a magánéletünket, csakhogy én mindig is a nyilvánosság kereszttüzében éltem. Ez nem a meghurcoltatásomtól fogva van így, hanem évtizedek óta” – mondta korábban Lajcsi.

Nem ítélik el

A gyermekei nem ítélik el az édesapjukat – Lagzi Lajcsi a Frizbiben mesélt a lesújtó hírről – írja a Blikk. A művész legnagyobb fia ügyvédnek tanul, a középső gyermek Bécsben jár iskolába, a lánya pedig otthon tartózkodott az ítélet kihirdetésekor.

Reagáltak a gyermekei

„Ők természetesen a legnagyobb szeretettel és összetartozással vannak velem. Annyit mondott az ügyvédnek készülő fiam, hogy ’ezt nem hiszem el’, de mindenki mondott egy-egy jó dolgot. Amikor Lala meghallotta – ő Bécsben jár iskolába most –, nem kérdezett semmit, beült az autóba és hazajött. A kislányom meg otthon volt” – mondta a hazai mulatós műsorok atyja a televízióban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Galambos Lajos – Forrás: BPK montázs