Iskolai kiránduláson ütött meg egy 16 éves gyereket Zugló alpolgármestere – ezt a kerület polgármestere, Rózsa András jelentette be. A pofozás még június 12-én történt, amikor Várnai László kísérő szülőként vett részt a programon.  A polgármester közölte, hogy az ügyet nem lehet szó nélkül hagyni, ezért felszólította Várnait, hogy mondjon le alpolgármesteri tisztségéről, és azonnal megvonta tőle az összes jogkörét. Az alpolgármester azonban túlzónak tartja Rózsa András intézkedéseit és nem mond le. 

Nem mondott le Várnai 

Nemrég lemondásra szólította fel Várnai László zuglói alpolgármestert Rózsa András, Zugló polgármestere, miután Várnai kísérő szülőként pofon vágott egy 16 éves diákot egy osztálykiránduláson. Rózsa még akkor személyesen leült Várnaival, lemondásra szólította fel, és megvonta alpolgármesteri jogköreit. A lemondást azonban hiába várta Rózsa, ezért nyilvánosan is felszólította rá.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Elnézést kért a szülőktől

“Én a szülőt tegnap megkerestem, és elnézést kértem, bár igazán egy az osztály előtti kölcsönös bocsánatkérésnek örültem volna. Egy a fiamat és engem a legszélsőségesebben becsületsértő jelzőkkel illető, fenyegető nagykamasznak – aki nálam magasabb – egy kontrollt vesztett fiatalkorúnak kellett határt szabni” – mondta az esetről Zugló alpolgármestere. 

Becsmérelte Várnait 

“Konkrétan az történt, hogy a gyerek sérelmezte, hogy neki hat kilométert kellett gyalogolnia az erdei osztálykiránduláson. Mindezt az »apád egy f*szszopó g*ci, rohadj meg« stílusban” – mondta az Indexnek Várnai László. Majd hozzátette, hogy ezt követően a gyerekek között dulakodás tört ki, az osztályfőnök választotta szét őket. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem tudta kezelni a szituációt 

Az alpolgármester szerint lehet másképpen is gyereket nevelni, de az ő fiuk sosem viselkedne úgy, mint az érintett fiatal, ezért ő olyan szituációk kezeléséhez nem szokott. „Lehet mert a mi gyerekünk nem ilyen és nem vagyok »intézeti nevelő« nem szoktam hozzá, hogy egy 16 éves 5 centiről az arcomba kiabálja, hogy »Te, f.szszopó!«”

Vizsgálat nélkül nincs lemondás 

Várnai úgy gondolja, hogy a szituációt és a fenti körülményeket figyelembe véve a polgármester lemondásra felszólítása aránytalan, hiszen nincs is az üggyel kapcsolatban lezárt vizsgálati eredmény, és szerinte a 15 évnyi zuglói lokálpatrióta tevékenysége, továbbá a koalíció feláldozása sem arányos „egyetlen meggondolatlan, akár a pillanat hevében túlzó reakcióért.”Szomorúnak tartja, hogy a polgármester „úgy tör pálcát valaki felett, hogy nincs lezárt vizsgálat. Az is szomorú, hogy a körülményekről, előzményekről egy szót sem ejt a sajtóközleményében”, mert szerinte a szituáció nem fekete és fehér – ezt már a Telexnek mondta Zugló alpolgármestere. 

Szülői levelek 

Várnai László közösségi oldalára két levele is kirakott. Az egyik egy kísérő szülőé, aki azt írta, hogy Várnai nem provokálta a gyereket, és nem látta, hogy mást megütött volna az alpolgármester. A fiúról azt írták, hogy alpári, pökhendi stílusban szidta az alpolgármestert és a fiát, mert nem volt kedve lejönni a hegyről. A fiú egyébként elhagyja az iskolát, de ez nem a mostani ügy következménye.  

Várnai László pályafutása 

Várnai László a Budapesti 14. kerület, Zugló önkormányzatának aktív politikusa, a Civil Zugló Egyesület alapítója és vezetője. 2010 óta töretlenül képviseli a Civil Zugló színeiben a kerületet, több bizottságban is dolgozik (pl. környezetvédelmi, köznevelési, kulturális, ifjúsági), és korábban alpolgármesteri posztot is betöltött. Tősgyökeres zuglóinak mondja magát:  a kerületben nőtt fel, középiskolás tanulmányait is itt végezte, majd fotóriporteri munkát, környezetvédelmi ismereteket szerzett a Talpalatnyi Zöld TV magazinnál. Ezek az alapok megjelennek politikájában is: az ő nevéhez fűződik több helyi zöld iniciatíva, például a kerékpártárolók bővítése, forgalomcsillapított zónák kialakítása, és az épített örökség védelmének támogatása.

Korrupciós ügyekkel foglalkozott

Politikai tevékenysége során gyakran bírálta a korrupciógyanús eseteket a zuglói önkormányzatban, például parkolási ügyleteket vagy ingatlan-privatizációkat. 2019-ben nyomatékosította, hogy a polgármester, Karácsony Gergely, szerinte nem lépett fel elég határozottan, amikor Tóth Csaba támogatói befolyásos korrupciós ügyekbe keveredtek – ezt a zuglói közéletben a „nem metafora” megjegyzéssel hangsúlyozta . Ugyanakkor személyes ügyeiben is érintett volt: 2013-ban garázdaságért bírságolták, és a 2016-os ligetvédelmi demonstráción közmunkát kapott – ezeket tisztázta, és hangsúlyozta, hogy nem erőszakos cselekményeket követtek el. Ezek a viták ugyan megosztották a zuglói politikai közösséget, de nem csökkentették politikai aktivitását: ma is fontos szereplőként szólal meg a kerület fejlesztése és átláthatósága kapcsán, civil-alapú programjai mellett élesen kongresszusi korrupcióellenes hangot is képvisel. 

Elgázolt egy gyalogost 

2021 szeptemberében egy gyalogost gázolt el Várnai László Zuglóban, az Erzsébet királyné és az Öv utca sarkán. A 16 éves lányt mentők szállították kórházba. Az önkormányzati képviselő a baleset után azt mondta, hogy a zöldön hajtott át és balra kanyarodott, amikor a gyalogos, szintén a zöld lámpánál, átszaladt előtte. A kiérkező rendőrök szondát fújattak vele, ami egyértelműen megállapította, hogy nem fogyasztott alkoholt.

Bántalmazási ügyben is érintett lehetett

Várnai 2010-ben még az LMP képviselőjeként lett a zuglói testület tagja, 2013 novemberében azonban kizárták azzal a hivatkozással, hogy a párt a nők elleni erőszak semmilyen formáját nem tolerálja. Szél Bernadett társelnök azt mondta: tanúk vannak arra, hogy az önkormányzati képviselő bántalmazta volt élettársát, gyermeke anyját, a történtekről pedig nem, illetve tévesen tájékoztatta a pártot. Várnai ellen garázdaság gyanújával indult eljárás, a mandátumáról azonban nem mondott le, később pénzbüntetésre ítélték. Azt nyilatkozta, hogy nem ütötte meg a volt párját, egy nyilvános veszekedés és „huzakodás” miatt marasztalták el, ami a gyermekelhelyezési per előtt történt. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Várnai László