Szerda délelőtt két hasonló baleset történt Zuglóban. Mindkét esetben a tetejére borult az autó. Az egyik esetben nem vették észre a piros jelzést, a másik balesetnél nem adtak elsőbbséget. Az egyik vétkes sofőr kamuzni akart, de a térfigyelő lebuktatta.

Benézte a jelzést

10 óra előtt az Ifjúság útjáról a Dózsa György útra kanyarodó Audi középkorú férfi vezetője elnézte a tilos jelzést és a Dózsa György úton a Hősök tere felé közlekedő Volkswagen furgon oldalának ütközött, amely ettől megcsúszott és a tetejére borult. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kitámasztották az autót, hogy ne billenjen el

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kimászott az autóból

A furgont vezető fiatalember ki tudott mászni a roncsból, a kiérkező mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták, de nem sérült meg komolyan, a helyszínen maradt.

Gyorsan megérkeztek a mentők

Hazudozó Audis

Az Audi sofőrjének semmi baja sem lett, ám először azt mondta a rendőröknek, hogy neki zöldet mutatott a jelzőlámpa, aztán a rendőrség felvilágosította: a térfigyelő kamera felvételein látszik, hogy ő hajtott át a piroson, ezután már jobb belátásra tért.

Itt a vétkes autó

Újabb baleset

Még javában tartott a helyszínelés és a műszaki mentés, amikor a közeli Fogarasi útra siettek a kéklámpás járművek. Itt az Örs vezér útjáról érkező Hyundai kombi hölgy sofőrje nem adta meg az elsőbbséget a Fogarasi úton a Csertő utca felé haladó Suzuki Vitarának, amely ettől megbillent és ugyancsak a tetején állt meg, közvetlenül egy villanyoszlop és egy fa tövében.

Behorpadt a Suzuki teteje

Tetejére fordult Suzuki

A Suzukit is egy hölgy vezette, aki szintén nem szorult a roncsba, őt ugyancsak megvizsgálták a mentők, de nem szenvedett súlyos sérülést, így nem vitték kórházba. A Hyundai vezetője nem sérült meg. Ennél a balesetnél a fővárosi hivatásos tűzoltók állították kerekeire a Vitarát, majd az Örs vezér útjára vontatták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Képek: BudaPestkörnyéke.hu/GK