Két motoros halt meg a Bakonyban vasárnap. Egy kocsisor előzésbe kezdett, ekkor ütköztek össze a két járművel. Sopronban is szörnyethalt egy motoros.

Baleset a 82-esen

Összeütközött egy személyautó és két motorkerékpár Veszprém – Gyulafirátót közelében a 82-es főúton vasárnap.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Két motorossal ütközött

Gazdig Jenő a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság kiemelt fővizsgálója elmondta, az Opel Zirc felől Veszprém irányába haladt, amikor egy több kocsiból álló jármű oszlop előzésébe kezdett. Az előzés közben ütközött össze a szemből érkező motorosokkal, amelyet egy 41 és egy 43 éves férfi vezetett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Helyszíni felvétel az ütközés után

Forrás: deltahirek.hu

Szörnyethalt a motoros

A becsapódás olyan erejű volt, hogy a motor első villája szó szerint beleállt a kocsi oldalába. A balesetben az egyik motoros azonnal szörnyethalt.

A másikat megpróbálták újraéleszteni

A másik motorost próbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Az Opel vezetője egy 23 éves győri nő súlyosan megsérült, utasa egy 25 éves szintén győri férfi könnyebben sérülést szenvedett.

Ennek a két motornak az utasa halt meg

Forrás: deltahirek.hu

Somogy megyeiek voltak

A deltahirek.hu úgy tudja, az elhunyt motorosok Somogy megyeiek voltak. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják a rendőrök. A mentés idejére teljes szélességében lezárták az utat.

Sopronban is meghalt egy motoros

Szintén vasárnap, a délutáni órákban pedig Sopron belterületén a Pozsonyi úton vesztette életét egy motoros. A motorkerékpáros előzést követően – eddig tisztázatlan körülmények között – árokba hajtott, majd egy fának ütközött, és a helyszínen elhalálozott.

Sokáig tartott a helyszínelés

A műszaki mentés és a szemle ideje alatt a forgalom rendőri irányítás mellett egy sávon haladt -írta a police.hu.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a gyulafirátói balesetről – Forrás: deltahirek.hu