A délelőtti, hárosi tragédia után újabb halálos baleset történt a síneken, Budapest közelében. Budapest-Kelenföld és Nagytétény között egy tehervonat elgázolt egy embert. A vonatok a helyszínelés ideje alatt csak az egyik vágányon közlekedhetnek. A Budapest–Székesfehérvár vonalon közlekedő vonatok menetideje 10-20 perccel meghosszabbodik.

Tehervonat gázolt

Budapest-Kelenföld és Nagytétény között egy tehervonat elgázolt egy embert. A vonatok a helyszínelés ideje alatt csak az egyik vágányon közlekedhetnek. A Budapest–Székesfehérvár vonalon közlekedő vonatok menetideje 10-20 perccel meghosszabbodik. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Nem közlekednek

Az S36-os vonatok Kelenföld és Tárnok között nem közlekednek. Helyettük a székesfehérvári Z30-as vonatokkal utazhatnak az utasok. Budapestről a balatoni InterRégió és InterCity vonatok, valamint a Bakony és a Göcsej IC vonatok Érd felső érintésével közlekednek – írta a Mávinform.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gázolás Háros állomáson

A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról, hogy a Déli pályaudvarról Keszthelyre 10:35-kor elindult és Érd felső felé elterelt Balaton InterCity (IC 864) Háros állomáson elgázolt egy embert, aki a helyszínen életét vesztette. Az InterCity utasait átszállították a Kőbánya-Kispest-Székesfehérvár közötti G43-as (3524) vonatra. Székesfehérvártól az utasok tovább a Déli pályaudvarról Keszthelyre 12:35-kor induló Balaton InterCirty (IC 874) vonattal utazhatnak tovább, mely Székesfehérvárról 13:21-kor indul tovább. 

Késések

A helyszínelés ideje alatt Háros és Nagytétény-Diósd között a vonatok csak az egyik vágányon közlekedhettek. A Budapest-Pusztaszabolcs vonalon közlekedő S40-es, S42-es, illetve pécsi Mecsek IC vonatok, illetve a székesfehérvári G43-as vonatok menetideje 10-20 perccel meghosszabbodhat – írta a Mávinform.

 „Sajnos pont láttam”

„Mi pont arra mentünk és sajnos láttam olyat a vonatból, amit nem kellett volna” – írta egy szomorú utas a történtek után a Facebookon.

Pénteki tragédia

Pénteken is több tragédia történt a vasúton: hajnalban elütött egy embert a Szobról a Nyugati pályaudvarra tartó vonat Göd közelében. Eleinte sok volt a rejtély a történtekkel a kapcsolatban, a Mávinform azt írta, „gázolás gyanúja miatt várakozik a vonat, emiatt jelentősen nőtt a menetideje”. A szemtanúkat sokkolták az események.

Gázolás Göd közelében

„A Szobról a Nyugati pályaudvarra tartó, Vácról 5:58-kor továbbindult G70-es vonat gázolás gyanúja miatt Göd közelében várakozik, jelentősen nőtt a menetideje. Az ugyanazon vágányon haladó, Vácról 6:04-kor elindult S70-es vonat visszatért Vácra” – adta hírül a reggeli órákban a Mávinform. 

Nagy a felháborodás

Természetesen a reggeli rohanásban nem jött jól az újabb tragédia. Nagyon sokan nem jutottak el a munkahelyükre, az iskolába időben, hatalmas a felháborodás az események miatt. „Dunakeszin már nem lehetett felszállni, annyira tele volt az, ami jött 1 óra várakozás után. Több, mint 1 órája várunk” – írta egy utas a Facebookon. „Kedves MÁV! Másfél órával a baleset után sem történik semmi! Nem hiszem el, hogy nem tudnak pótlóbuszt vagy valamit intézni, de a jegyár emelés az működik!” – tette hozzá egy elkeseredett kommentelő.

Tragédia Zalában is

Ugyancsak péntek reggel, a Zalaegerszegről Celldömölkre 6:51-kor elindult személyvonat elgázolt egy embert Zalaegerszeg és Zalaszentiván között. A helyszínelés ideje alatt – várhatóan délelőttig – szünetel a forgalom, emiatt pótlóbusz szállítja az utasokat Zalaegerszeg és Zalaszentiván között. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Kiemelt kép: illusztráció