Nem tudja feldolgozni egy budapesti család azt, ami az ajkai kórházban édesapjukkal történt. A 83 éves férfit október elején vitték kórházba, négy nappal később meghalt. A lesújtott hozzátartozók a halál bekövetkeztét el tudták volna fogadni, de annak körülményeit már nem.

Legyengült és kórházba került

János több betegséggel is bajlódott, gyenge volt a szíve, de ezek nem akadályozták a mindennapi tennivalói elvégzésében. Mielőtt kórházba került, még autót is vezetett. Az idős férfi a napokban legyengült és október 4-én került be a keszthelyi kórházba erős hányás-hasmenéses tünetekkel. Az orvosok vírusos fertőzésre gyanakodtak, ezért még aznap este átvitték az ajkai Magyar Imre Kórház infektológiai osztályára. Ajkán megállapították, hogy valószínűleg szalmonellafertőzése van, állapota folyamatosan romlott, egyre gyengébb lett, ezért október 6-án átkerült az intenzív osztályra. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem élte túl

Gyermekei elmondása szerint édesapjuk az intenzíven alapvetően jó ellátást kapott, ennek ellenére hétfőre annyit romlott az állapota, hogy lánya megfogalmazása szerint „már csak a halálhörgését lehetett hallani”. A férfi nem sokkal később életét vesztette.

„A haláltusájára értünk be”

„Egészen konkrétan a haláltusájára, halálhörgésére értünk be mindnyájan a kórházba. Nem kívánom senkinek, hogy ezt valaha lássa, különösen nem saját édesapjánál. Felváltva fogtuk a kezét, kettesével a kórtermében tartózkodva, a többiek kint várakoztak” – emlékezett vissza az egyik gyermek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egyértelmű helyzet

Az ügyeletes főorvos a délelőtt folyamán még azt mondta nekik, hogy nyugodtan bemehetnek hozzá, és mindannyian ott maradhatnak, amíg szükséges, hiszen ekkor már mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy az édesapa életéből már csak kevés idő van hátra.

„Nyugodtan lehet perelni”

Amikor azonban közeledett a látogatási idő vége, az ügyeletes orvos az osztályvezető orvos telefonos utasításának eleget téve kiküldte őket a szobából a kórház szabályzatára hivatkozva. Az egyik hozzátartozó nem akarta elhagyni a kórtermet. Az ügyeletes orvos emiatt ingerült lett és azt mondta, biztonsági őrt hív, majd hozzátette: nyugodtan lehet perelni.

Joga van hozzá

A szakemberek szerint a végstádiumban lévő betegnek joga van ahhoz, hogy egy hozzátartozó 0-24 órában mellette lehessen. A férfi külön szobában kapott elhelyezést, semmiféle beavatkozásra nem volt már szükség, így a hozzátartozói jelenlét megtagadása a Kórházszövetség elnökhelyettesének álláspontja szerint legalábbis kérdéses, írja az Index.

Visszaélt a hatalmával

Az elhunyt idős férfi gyermekei egybehangzóan állítják, az ügyeletes orvos visszaélve hatalmával kihasználta, hogy a tragikus helyzetben a családtagok nem a kórházi működésre irányadó jogszabállyal foglalkoztak, hanem eleget tettek a felszólításának, és elhagyták a kórtermet.

Nem szóltak a nővérek

A család elmondása szerint a nővérek megígérték nekik, hogy szólnak, ha várhatóan perceken belül bekövetkezik a halál, de ez az ígéret sem teljesült. A parkolóban erre várakozó családtagnak nem adtak lehetőséget arra, hogy ott legyen. Csak akkor szóltak neki, amikor édesapja már meghalt.

Belső vizsgálat indult

Az ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatója, Dr. Nagy Zoltán a lapnak elismerte: a hatályos jogszabályok értelmében a haldoklónak joga van ahhoz, hogy ne magára hagyva haljon meg, hogy a halálának elfogadásában a családja segíthesse, és ők is segítséget kapjanak. A főigazgató belső vizsgálatot indított az ügyben.

Táblát és fegyelmit kérnek

Az Index úgy tudja, az érintett ügyeletes orvos és az osztályvezető főorvos együttesen aláírt levelet küldött a családnak, melyben bocsánatot kérnek azért, hogy ebben a tragikus élethelyzetben nem az elvárt toleranciával jártak el. A családtagok azonban ennyivel nem érik be. Azt szeretnék elérni, hogy a kórház folyosójára az intenzív osztály bejárata mellé függesszenek ki egy táblát, amin a haldokló betegek hozzátartozóira vonatkozó jogok olvashatóak, az osztályvezető főorvos pedig kapjon fegyelmit. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: az ajkai kórház. Fotó: Wikipédia