Amerikai és magyar katonák, a Black Swan 21 elnevezésű nemzetközi különleges műveleti gyakorlaton vesznek részt a Dunán. A műveleti terület a Szentendrei-szigettől Ercsiig tart, vagyis a fővárosi Duna szakaszon is feltűnnek majd amerikai zászlós hadihajók, csónakok.

Gyakorlat a Dunán

Közös gyakorlatot hajtanak ma végre a magyar különleges erők az amerikai különleges erőkkel a Dunán, Budapest környékén. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Műveleti parancsnokság

A gyakorlat egyik célja, hogy a Szolnokon kialakítandó regionális különleges műveleti parancsnokság elérje a „kezdeti műveleti képességet”. Egy nemzetközi, magyar vezetésű törzset állítanak fel, és onnan vezetik majd a műveleteket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Katonák a fedélzeten

Káposztásmegyernél látták őket először

Black Swan 21 fedőnéven zajlik jelenleg gyakorlat az Magyar Honvédség Hadikikötője környékén, ez a Szentendrei-sziget déli csücskénél, a káposztásmegyeri partszakaszon található.

Speciális alegység

A gyakorlaton a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárja, illetve az amerikai US Navy Naval Special Warfare, Special Boat Team-22-es alakulat tagjai vesznek részt, ők az amerikai haditengerészet folyami műveletekre specializálódott egyik alegysége.

Különleges vízi járművek

Az eseményről az MTI több fotót is közreadott. A képekről kiderül, hogy az amerikai katonák SOC-R (Special Operations Craft – Riverine – vagyis folyami különleges műveleti vízi jármű) típusú hajókat bocsátottak a Dunára, melyeknek üzemeltetését közösen gyakorolták a magyar katonákkal.

Vízre engedik a csónakokat

Helikopterrel könnyen felkapják őket

Ezek a katonai kishajók úgy vannak kialakítva, hogy könnyen célba juttathatók legyenek a megfelelő szállítórepülőgépekkel, majd kimenekíthetők legyenek szállítóhelikopterekkel a műveleti térségből. A mostani művelethez szárazföldi úton juttatták el a hajókat.

Budapesten is átvonulnak majd

Pécsvárady Szabolcs ezredes, az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár parancsnoka sajtótájékoztatót is tartott az esemény során. Kiemelte: a Dunán Ercsi és a Szentendrei-sziget között is hajtanak végre feladatokat. A következő napokban ezért a folyó budapesti szakaszán is láthatók lesznek amerikai zászlós, felfegyverzett hajók. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotók: MTI/Máthé Zoltán