Az ítélőtábla a döntéssel helybenhagyta az első fokon eljáró Győri Törvényszék határozatát. A bíróság végleges hatállyal eltiltotta a férfit minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött emberrel kerülne kapcsolatba. A férfi legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Rokoni kapcsolat

A férfi nagybátyja, és egyben nevelőapja is volt a 2004 februárjában született lánynak. A soproni ingatlanban velük élt a lány édesanyjának korábbi kapcsolatából született két kiskorú gyermeke is.   A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Terhes lett tőle a lány

A férfi 2018 szeptemberében erőszakkal, nemi vágyainak kielégítésére kényszerítette a tizennégy éves lányt, aki nem mert beszélni a vele történtekről, mert a férfi veréssel fenyegette. A lány ugyanakkor teherbe esett, amit megszakítottak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Másodszor is teherbe esett

A férfi ezután is többször fenyegette és bántalmazta nevelt lányát, 2018 decemberében és 2019 júliusában legalább öt alkalommal szintén erőszakkal kényszerítette vágyai kielégítésére. A lány ismét teherbe esett, amit szintén megszakítottak.

Életfogytiglanra ítélik

A lány és az édesanyja akkor jelentették fel a férfit, amikor egy másik ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését tölteni kezdte. Az első fokon eljáró Győri Törvényszék megállapította, hogy a férfi cselekménye személy elleni erőszakos bűncselekménynek minősül. Ilyen jellegű bűncselekmény miatt 2014 decemberében és 2019 júniusában már elítélték.

Kötelező az ítélet

A törvény értelmében erőszakos többszörös visszaesőnek minősül, ezért az újabb súlyos bűncselekményért kötelező vele szemben az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása. A Győri Ítélőtábla helybenhagyó ítéletének indoklása szerint a férfi bűnös, kiszabott büntetése pedig törvényes.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció