Felhevült kézfertőtlenítő miatt gyulladt ki egy autó Budapesten. Szerencsére senki nem tartózkodott az autóban, különben nagyobb baj is történhetett volna.

Az asszony vasárnap ment a párjával nagybevásárlásra a 11. kerületben. Leparkoltak, majd bementek a boltba, pár perc után azonban nagy kiabálásra lettek figyelmesek.

„Valaki ordított, a kék Audi tulajdonosát keresték. Amint leesett, hogy rólunk lehet szó, azonnal sprinteltünk a parkolóba. A kocsi már füstölt, hívtuk a tűzoltókat, akik gyorsan megérkeztek. Profi munkát végeztek, de mire ki tudták nyitni az ajtót, a hő hatására a bal oldal teljesen kiégett. Az első kérdésük az volt, tartottunk-e a kocsiban kézfertőtlenítőt! Aztán az egyik berendezésük ki is mutatta, hogy a tűzfészek ott volt, ahol a gél pihent a kocsiban. Végül autómentőt kellett hívnunk” – mondta Szilvi a Blikknek.

Az asszony férjének régi álma volt egy Audi A6-os, kártérítésre azonban nem számíthatnak, hiszen a majd húszéves kocsira cascót sem kötöttek, a kötelező biztosítás pedig ilyen rendkívüli esetben nem fizet.

„Még mindig ráz a hideg, ha eszembe jut, mi történt volna, ha a férjemmel mi is épp bent ülünk. A járvány kitörésekor tettük a fertőtlenítőt az autóba, mint sokan mások, most viszont könyörgök mindenkinek, esze ágába se jusson követni ezt a példát” – mondta Szilvia.

Tűzoltók figyelmeztetnek

A katasztrófavédelem külön kisfilmet készített arról, hogy senki ne hagyja autójában a kézfertőtlenítőket.

„A kézfertőtlenítők magas százalékban alkoholt tartalmaznak, így tűzveszélyesek. Senki ne hagyja, az autóban, hiszen egy meleg nyári napon akár 80-90 fokra is felhevülhet a kocsi” – figyelmeztet Szabari Kata tűzoltó százados.

Kiemelt kép: illusztráció