A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálhatja, hogyan szivárgott ki a mentőszolgálat jegyzőkönyve arról az esetről, amikor állítólag a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez. A dokumentumot szombaton hozta nyilvánosságra a Bors. Péterfalvi Attila szerint súlyos adatvédelmi kérdéseket kell tisztázni az ügyben. A Mentőszolgálat már vizsgálatot indított, Magyar Péter pedig feljelentést tesz az ügyben.
Hajdú Péternek adott interjút
Varga Judit Hajdú Péter műsorában beszélt Magyar Péter állítólagos öngyilkossági kísérletéről. „Ott volt egy ilyen xanaxos levél, úgyhogy már csak egy darab volt benne a tízes levélben, nem tudtam, hogy csak egyet vett be vagy 9-et vagy 8-at.” – mondta a Frizbiben a volt politikus. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Mentőt hívott Magyar Péterhez
Varga Judit akkor azt mesélte, hogy tavaly februárban mentőt kellett hívni a férjéhez. „Fogtam, felhívtam a mentőket, és ahogy letettem a telefont felkelt, mint egy ilyen Netflix sorozatban, rám nézett üveges tekintettel, mond le őket, nem vettem be semmit”.
Kikerült jegyzőkönyv
Az Országos Mentőszolgálat erről készült jegyzőkönyvét szombaton a Bors hozta nyilvánosságra. A dokumentum szerint a mentőket nem Varga Judit hívta. A bejelentőnél az olvasható a vezetéknevet kitakarva, hogy Dr. Péter.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Lemondták a mentőket
Az esetlapon az is szerepel, hogy a mentőket végül lemondták, mert a „beteg ismeretlen helyre távozott”. Kunetz Zsombor egészségügyi elemző szerint különösen védett személyes adatok szivárogtak ki.
Hitelét veszti a mentőszolgálat
„Amennyiben egy ilyen cselekmény, akár egy politikai kampány közepén, akármikor megtörténik, abban a pillanatban az egész egészségügyi ellátórendszerben való hit sérülhet, hiszen holnap bárkiről kiderülhet, hogy alkoholista, nemi beteg, pszichiátriai kezelés alatt állt valamikor” – mondta az RTL Híradónak Kunetz Zsombor, aki szerint a mentőszolgálat vezetőségének le kell mondania, ha kiderül, hogy tőlük szivárgott ki a dokumentum.
Vizsgálják az ügyet
„Vizsgálat keretében ellenőrzik” az adatkezelés szabályosságát. A dokumentáció a mentőellátás után, az EESZT rendszerébe kerül (…) ahol a beteg, a törvényes képviselője, vagy másik egészségügyi ellátó is hozzáférhet” – ezt már Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője közölte az RTL Híradóval.
Adatvédelmi hatóság
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint súlyos adatvédelmi kérdéseket kell tisztázni az ügyben. Péterfalvi Attila azt mondta, mérlegelik, hogy indítanak-e hivatalból eljárást.
Feljelentést tesz
Magyar Péter feljelentést tesz az ügyben, ezt a mentőszolgálat főigazgatójának is megírta SMS-ben. „Remélem, hogy a belső vizsgálatot tényleg elrendelték, hogy ez pontosan mi és hogy az én feljelentésem pedig érkezni fog ellenük is és a sajtótermékek ellen is”. Magyar Péter hangsúlyozta, szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.