Durván összeütközött két jármű a 20. kerületben, a furgon szabályosan felkenődött a falra. Különös, de ebben a kereszteződésben ez már a sokadik baleset, több összetört jármű kötött már ki ennek a titokzatos sarokháznak a falán. Úgy tudjuk, hogy a baleseteket az erős napfény okozza, amely az év egy részén nagyon elvakítja a sofőröket ebben az utcában.

Nem adta meg az elsőbbséget

A BudaPestkörnyéke.hu hírportál információi szerint a 20. kerületben egy Fiat Ducato vezetője a Wesselényi utcán a Vágóhíd utca irányából közlekedve nem adta meg az elsőbbséget egy Chryslernek, amely a Vörösmarty utcán haladt Soroksar felé. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiszakadt kerekek

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Falnak csapódott

Összeütközött a két autó, a furgon pedig a Wesselényi utca 56/a. számú ház falának csapódott, majd szabályosan felparkolt a körben futó stukkóra, ahonnét a tűzoltók húzták le. Nem ez az első baleset ennél a háznál. Tavaly októberben egy Skoda döntötte ki az épület falát.

Korábban egy Skoda rongyolt bele ugyanebbe a házba

Friss roncsok a helyszínen

Megsérültek

Mindkét férfi sofőr megsérült a durva ütközésben, a Ducato vezetőjének a feje vérzett, a Chrysler sofőrjéhez pedig a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Doktorszolgálata is kivonult, ő súlyosan sérült, az egyik karja biztosan eltört.

Összenyomódott az amerikai autó orra

Szembe sütött a nap

Valószínűleg ennél a balesetnél is szerepet játszott a szemből alacsonyan sütő téli nap, ami miatt a Chrysler sofőrje kicsit később vehette észre az elé hajtó, szabálytalan furgont.

Trailer kellett a roncsokhoz

Pótlóbuszok

Az 52-es villamost jelenleg is pótlóbuszok helyettesítik, és mivel a furgont csak darus autómentő tudja elszállítani, a műszaki mentés ideje alatt valószínűleg újra meg fogják állítani a forgalmat a Vörösmarty utcán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK