Nemzetközi kutatókra hivatkozva az Apaszív Gyermekjogi és Családvédelmi Egyesület azt kéri a kormánytól, hogy oldják fel a korlátozásokat, mert azok inkább károsak, mint jók. A német tudományos akadémia közben állásfoglalást adott ki a korlátozások feloldásának menetrendjéről.

Nyílt levelet tett közzé az Apaszív Gyermekjogi és Családvédelmi Egyesület a közösségi oldalán. Egy New York-i egyetemi oktatóra hivatkozva azt írják, hogy „egy gyengébb vírusos influenza-járvány haladt végig a glóbuszon, ahogy szokott ez lenni évről évre” – írják.

A kormányhoz írt nyílt levélben azt is írják, hogy „az egészséges gyermekekre a vírus általában teljesen ártalmatlan. Káros és ártalmas viszont orvosi és lélektani szempontból is, hogy nem járhatnak iskolába, szeretteikhez, közösségekbe, edzésekre.

Az otthon elvégzett virtuális iskola is csupán egy kárenyhítés, hosszabb távon nem fenntartható állapot. A tan- és sportintézetek, óvodák és bölcsődék haladéktalan megnyitása nemzetközi példák alapján is indokolt” – írják, majd így folytatják:

„Álláspontunk szerint a jelenlegi tanintézetek és sportlétesítményeket zárva tartó ideiglenes intézkedés a ma már ismert tények tekintetében nagyobb kárt okoz, mint az ideiglenes intézkedés megszüntetésével elérhető előny. Az idős és beteg honfitársaink védelmére kell a kiemelt figyelmet és erőforrásokat fordítani!

Kérjük tehát, hogy tanintézeteinket, sportlétesítményeinket gyermekeink számára nyissák meg. További külön kiemelt kérésünk, hogy az idén érettségiző diákok számára biztosítsák a teljes, tehát a szó- és írásbeli érettségi lehetőségét – írja nyílt levelében az Apaszív Gyermekjogi és Családvédelmi Egyesület.

Németországban a korlátozások fokozatos feloldását tervezik

Közben a koronavírus-járvány lassítására bevezetett németországi korlátozások fokozatos lazítását és a vírus jelenlétének minél szélesebb körű, folyamatos megfigyelését javasolja hétfőn közölt állásfoglalásában a német nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina – Nationale Akademie der Wissenschaften).

Az orvosok, jogászok, közgazdászok és szociológusok közreműködésével kidolgozott állásfoglalásban kiemelték, hogy indokoltak voltak a társadalom és a gazdaság működését csaknem teljesen befagyasztó durva korlátozások a járvány kezdeti, dinamikus szakaszában. Azonban az államnak az élet és az egészség védelme mellett arról is gondoskodnia kell, hogy helyreálljon az állampolgárok társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális cselekvőképessége.

Az állami intézkedések társadalmi elfogadottságának biztosításához az egyén saját egészségének védelmére és a közösség iránti szolidaritására épülő “belső motiváció” fontosabb, mint a fenyegetés büntetéssel. Ezért egy megvalósítható menetrendet és egy világos lépésekből álló csomagot kell készíteni a mindennapi élet fokozatos normalizálására, mert így mindenkinek irányíthatóbbá és tervezhetőbbé válik az élet, ami hozzásegít a járvány súlyos megpróbáltatásainak elviseléséhez, “az aktuális terhelés negatív lelki és testi hatásainak minimalizálásához”.

A 19 oldalas tanulmányban mindenekelőtt az oktatási rendszer, a közösségi élet és az állami, közigazgatási intézményrendszer, valamint a gazdaság újraindításáról fejtettek ki javaslatokat.

Az oktatási rendszerrel kapcsolatban kiemelték, hogy az otthoni tanulás tovább súlyosbítja az eleve erős társadalmi esélyegyenlőtlenséget, ezért vissza kell állítani az iskolák működését, amint csak lehet. A tanítás újraindítása az általános iskolák végzős évfolyamaiban a legfontosabb. Egyelőre néhány alaptárgy oktatását lehetne beindítani, legfeljebb 15 fős csoportokban, a tanulókat arcmaszk viselésére kell kötelezni.

A középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben már szélesebb körben lehet támaszkodni a távoktatási módszerekre. Arról azonban gondoskodni kell, hogy a járvány miatt ne maradjanak el vizsgák, így például ne halasszák el az idei érettségit.

Az oktatás mellett az összes további területre érvényes alapszabály, hogy a vírus lehetséges terjedésének ellenőrzése céljából mindig kisebb csoportokat kell kialakítani, amelyek tagjai együtt tanulnak vagy dolgoznak, a pihenőidőt, ebédidőt is együtt töltik el és nem érintkeznek más csoportokkal – áll a Leopoldina tanulmányában.

A bölcsődékről és óvodákról azt írták, hogy ezek az intézmények várhatóan tartós szünetre kényszerülnek, mert a kisgyermekeknél nem lehet betartatni a maszkviselési és a távolságtartási szabályt.

A közéletről, az állami intézményekről, a közigazgatásról, a kultúráról és a szabadidő eltöltéséről kifejtették, hogy stabil járványügyi helyzetben és kellő körültekintéssel mindenütt újra be lehet indítani az életet. Lehet például ismét utazni vagy koncertre járni, ha mindenki visel maszkot és a szervezők, szolgáltatók biztosítják a kellő távolságot az emberek között.

A gazdasággal kapcsolatban kifejtették: arra kell törekedni, hogy az “elkerülhetetlen recesszió ne legyen túlságosan mély” és minél hamarabb beinduljon a növekedés. A gazdaságpolitikában az eddiginél erősebben kell érvényesíteni a környezeti fenntarthatóság elvét azért is, mert ezen a területen “hatalmas lehetőségek” mutatkoznak.

Németországban március közepe óta szinte teljesen leállt az élet a koronavírus-járvány miatt. A kijárási és egyéb korlátozások egyelőre április 19-ig maradnak érvényben. A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői szerdán egyeztetnek arról, hogy miként alakítsák a szabályokat április 20-tól.

MTI/BPK – Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Mónus Márton