Bár a vállalkozók jelentős hányada szerint az egyszerűsített adózás kérdését rendezni kell, azt a katatörvény jelenleg elfogadott formájával nem sikerült széles rétegek számára megnyugtatóan megtenni – írta állásfoglalásában a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége.

Megsértette a szabályzatot

Az 5000 tag véleménye alapján készült felmérés szerint ez azért történt, mert Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke félretájékoztatta és megtévesztette a kormányt, saját, folyamatosan változó ötleteit az MKIK álláspontjaként állította be, ezzel pedig súlyosan megsértette az MKIK alapszabályát. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lemondást javasolnak a budapestiek

A BKIK elnöksége az okozott károk miatt az ilyen körülmények közötti legtisztességesebb lépést, a lemondást javasolja az elnöknek – írja a Blikk.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Javaslatok a kata módosítására

A BKIK elnöksége határozatban elfogadta az új kataszabályozás kiegészítésére kidolgozandó irányokat, és a kormánynak részletes javaslatokat tettek.

Alanyi mentesség 18 millióig

Az elnökség javaslata szerint az Európai Unió illetékeseinél kezdeményezni szükséges az áfa alanyi mentesség határának 18 millió forintra emelését.

Üzleti ügyfeleket is ki lehetne szolgálni

Úgy látják, hogy az új katában maradó szolgáltatók számára kizárt lett az üzleti ügyfelek kiszolgálása. Ez teljesen életszerűtlen helyzet és tipikusan adminisztrációnövelő „trükkök” kialakulását fogja generálni, ami senkinek sem érdeke. Javaslatuk szerint az árbevétel egy meghatározott részéig (10-30%-áig) lehetővé tenni üzleti ügyfelek kiszolgálását is. Ezt akár egy többlet (20-40% közötti) adómérték is sújthatja. egyszerűbb megoldás, hogy korlátlanul lehessen cégeket kiszolgálni. Ez esetben a cég fizet 40% többlet adót, ugyanis ez gyakorlatilag megegyezik egy munkavállalói adóteherrel.

Drágább kata is kéne

A szervezet küzd azért, hogy kerüljön bevezetésre egy választható, havi 100 ezer forintos kata adómérték is. Ez gyakorlatilag a minimálbérnek megfelelő tb-jogosultságot hozzon létre.

Jelentős mennyiségű adminisztráció

Az állásfoglalásból kiderül, hogy az új katából kikerülő azon mikrovállalkozásoknál, akiknél semmiképp sem értelmezhető bujtatott munkaviszonyként az eddigi katás jogviszony, az átalányadózásra vagy tételes költségelszámolásra való átállás nem csak az adómérték jelentős megemelkedését, hanem az adminisztráció nagymértékű megugrását is jelenti a változás. Példaként: az egyéni vállalkozói 40%-os költségátalány választása kb. 24%-os átlag adóteherrel jár.

Javaslat: több megfelelő megoldás is létezik

Akár egy új, ezen vállalkozásokra igazított, a katához képest jelentősen emeltebb havi összegű egyszerűsített adóforma bevezetése, akár lehet úgy szegmentálni, hogy a szezonális jellegű, kreatív, illetve tudományos szférában dolgozók számára egy egyszerűsített adóforma legyen, a többiek számára pedig egy egyszerűsített egyéni vállalkozói átalányadózás, akár a meglévő egyéni vállalkozói átalányadózás egyszerűbbé tétele, vagy akár az EKHO részbeni átalakítása is jó megoldás lehet.

Sokak még jól is járnak az átalányadóval

A katából kikerül több mint százezer „mellékállású” vállalkozó, aki főállású, illetve nappali diák vagy nyugdíjas jogviszony mellett keresetkiegészítésként megbízásokat vállalnak. Ez esetben, a nyugdíjasokat kivéve reálisan évi 3-4 millió forint nagyságrend, amit a főállása mellett meg tud keresni egy ilyen típusú mikrovállalkozó.

Tipp:

A szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy az egyéni vállalkozói átalányadó esetén 3 millió bevételig még jobban is jár az ezt az adónemet választó vállalkozó, mintha katásan adózna havi 25 ezer forintot.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció