Felsővezeték-szakadás történt szombat délelőtt Tata és Tatabánya között ezért ezen a szakaszon nem járnak a vonatok. A Budapest–Győr–Hegyeshalom fővonalon a délutáni órákig hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítani. Tata és Tatabánya között pótlóbuszok közlekednek. 

Gázolt a vonat

A MÁV a honlapján közöltek szerint a Gyöngyösről szombaton 6.08-kor a Keleti pályaudvarra indult Mátra InterRégió ütötte el az embert Hatvanban a Zagyva patak közelében. Az utasokat egy következő, a fővárosba tartó vonatra szállították át.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Forgalmi változás

A baleseti helyszínelés miatt Hatvan és Hort-Csány között csak egy vágányon közlekedhettek a vonatok, ezért a miskolci fővonalon a reggeli, délelőtti órákban néhány vonat menetideje meghosszabbodott, valamint rövidebb útvonalon közlekedő vonatok is előfordulhattak. 

Visszafordították a vonatot

A Miskolcról 5.20-kor a Keleti pályaudvarra indult személyvonat a balesetben érintett vonat mögött várakozott, majd visszatért a Hort-Csány állomásra, ahonnan jelentős késéssel közlekedett tovább.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Tragédia Berettyóújfalunál

Halálra gázolt egy embert a vonat kedden Berettyóújfalu közelében. Egy 48 éves férfi vetette magát a szerelvény elé. A baleset miatt órákra állt a vonatforgalom.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció