A 23 évvel ezelőtt történt Fenyő-gyilkosság kapcsán szembesítették egymással Gyárfás Tamást és Portik Tamást a bíróságon. Az ügyészség azzal vádolja az egykori tévést, hogy ő bízta meg Portikot azzal, hogy öljék meg Fenyő János egykori médiatulajdonos, üzletembert. A fordulatos nyomozás akkor vett új lendületet, amikor Fenyő János egykori bizalmasa, egy pszichológus kitálalt. Érdekes, hogy az az autó, amiben megölték Fenyő Jánost, a mai napig forgalomban van és azt is kevesen tudják, hogy a Gyárfás-birodalom ékkövének számító egykori NapTV stúdióiban működik ma a HírTV.

Látványos gyilosság a Margit híd közelében

A Fenyő-gyilkosság valójában egy kivégzés volt, amit 1998. február 11-én hajtottak végre a 2. kerületben a Margit utca sarkán. A gépfegyveres támadásban Fenyő a helyszínen életét vesztette, az eset pedig az 1990-es évek végén Magyarországon zajló „maffiaháború” egyik legismertebb gyilkossága lett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A vád szerint az egykori tévés volt a gyilkosság megrendelője

A vád szerint az egykori NapTV tulajdonosa, Gyárfás Tamás a Fenyő Jánossal fennálló üzleti, elszámolási viták miatt bízta meg az azóta más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert, hogy öljék meg a vállalkozót. A vádirat szerint Portik Tamás szervezte meg a gyilkosságot, a feladatra pedig Jozef Rohácsot bérelte fel. Gyárfás Tamás ügyvédje az ATV Híradónak azt mondta, a csütörtöki tárgyaláson Portik vallomásának három fő mondandója volt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gyárfás mindent tagad

„Egyfelől, hogy nem követett el semmilyen bűncselekményt – ezt nyilatkozta. Másfelől ezt nem is tehette, hiszen az adott időben az Egyesült Államokban tartózkodott, és indítványozta a bíróságnak, hogy keressék meg a nagykövetséget ennek igazolására, hiszen ott mind a kilépést, mind a belépést rögzítik. Harmadsorban pedig elmondta, hogy ezeket a felvételeket egy személy – személyiségi jogok miatt nem mondom a nevét – rendőrök kérésére készítette és manipulálta.

Csőbe húzták?

Portik Tamás azt állítja, hogy mentora, néhai Drobilich Gábor és a „rendőrök” bízták meg azzal, hogy Gyárfás Tamást és Princz Gábort addig beszéltesse, míg nem sikerül titokban rögzítenie, hogy közük van a Fenyő-gyilkossághoz. Portik Tamás a Fenyő-gyilkosság miatt ellene és Gyárfás Tamás ellen felbujtóként zajló tárgyaláson Gyárfás Tamás és Princz Gábor „csőbe húzásáról” beszélt.

Tasnádi helyett Portik

Gyárfást jelenleg azzal vádolják, hogy megbízta Tasnádi Pétert, hogy ölesse meg üzleti ellenlábasát, Fenyő Jánost. Tasnádi elvállalta, de nem teljesítette a megbízást, ezért Gyárfás felbujtotta Portik Tamást, hogy ölesse meg Fenyőt. Portik aztán Jozef Roháč–csal le is lövette a médiamogult – írja a Magyar Nemzet.

Fordulatos nyomozás

A Fenyő-gyilkosság nyomozása meglehetősen fordulatos volt. A gyilkosság elkövetéskor használt gépfegyvert és ruhákat nem sokkal később egy kapualjban megtalálták. A gépkocsit, amit használtak, két hónappal később, áprilisban találta meg a rendőrség, ebben újabb bizonyítékokat sikerült rögzíteniük.

Közel jutottak a tetteshez

Kezdetben különböző, összesen három, az albán maffiához sorolható személyeket gyanúsítottak az elkövetéssel, de DNS mintájuk nem egyezett a helyszínen a gyilkos által hátrahagyott mintákkal. A nyomozás többször is megakadt, végül négy év után, 2002. február 5-én lezárták. Kovács Lajos rendőr nyomozó szerint nagyon közel jutottak a megbízóhoz, de bizonyíték nem volt.

Kitálalt a pszichológus

Perczel Tamás, a meggyilkolt Fenyő János egykori pszichológusa és bizalmasa végstádiumú rákos betegként 2004-ben videóvallomást tett, ebben meglehetősen nyíltan beszélt a vállalkozó viselt dolgairól, valamint ellenségeiről, közülük is kiemelve Fenyő „örökösét”, Székely Herbertet, valamint Princz Gábort, a Postabank egykori vezérét és Gyárfás Tamást, akik mind saját médiaérdekeltségeiken keresztül kerültek összetűzésbe vele a halála körüli években. A vallomást „Számvetés” címmel hat részletre vágták, és 2005-ben kiadták.

Újranyitották az ügyet

2005 májusában a vallomás hatására újranyitották az ügyet, de csak az elkövetés után 15 évvel, 2013-ra jutott el a rendőrség oda, hogy meg tudta nevezni gyanúsítottjait, azaz egyebek mellett az Aranykéz utcai robbantással is gyanúsított Jozef Roháčot és társait.

Életfogytiglant kapott a gyilkos

Roháč DNS-ét csak 2011-ben azonosították az eldobált ruhákon és a fegyveren. Az ügy elhúzódása miatt vizsgálat indult többek között a labor ellen is, amely ezeket a teszteket végzi. Utóbbinál mulasztást állapítottak meg. 2017-ben Roháč másodfokon jogerősen életfogytiglant kapott Fenyő meggyilkolásáért, azonban a megrendelő kilétére még nem derült fény.

Kihallgatták a megbízót

Az ügy akkor kapott újabb lendületet, amikor 2018. március 22-én a rendőrség emberölésre való felbujtással – mint Jozef Roháč közvetlen megbízóját – gyanúsítottként hallgatta ki Portik Tamást a Fenyő-gyilkossággal gyilkossággal kapcsolatban.

Letartóztatták Gyárfást, mint a megbízó megbízóját, vagyis felbújtót

2018. április 17-én a rendőrség előállította és emberölésre való felbujtással gyanúsítva kihallgatta Gyárfás Tamást a gyilkossággal kapcsolatban. Sajtóértesülés szerint a gyanúsítás alapja egy hangfelvétel, melyen Gyárfás Portik Tamással beszélget a később Jozef Roháč által meggyilkolt Fenyő Jánosról. 

Gyárfás mindent tagad

Az egykori tévés, Gyárfás Tamás a kihallgatás során mindenre kiterjedő vallomást tett, tagadta a terhére rótt cselekményt, és panaszt jelentett be a gyanúsítás, valamint az őrizetbe vétel ellen. A Fővárosi Főügyészség megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja egyértelműen fennáll, ezért a panaszokat elutasította.

Vádat emeltek Gyárfás ellen

2019. július 30-án a Fővárosi Főügyészség felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt Gyárfás Tamás ellen, azóta is szabadlábon védekezhet.

Gyárfás egykori stúdiójában működik ma a HírTV

Érdekességnek számít, hogy az autó, melyben a médiavállalkozót meggyilkolták, a mai napig forgalomban van, illetve a Gyárfás Tamás birodalmának tekintett reggeli műsor, a NapTV egykori épületeiben működik ma a Fidesz párttévéje a HírTV. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Gyárfás Tamás – Forrás: Youtube/ATV