A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén döntöttek arról, hogy egyszerre újítanák fel a Lánchidat és a várhegyi alagutat, így az autósoknak várhatóan másfél évig kell forgalomkorlátozásra számítaniuk a környéken. A testület emellett lehetővé tette, hogy a Rác fürdő a főváros tulajdonába kerülését, valamint egy ezt megerősítő szavazást követően 2,5 milliárd forint összértékű hitelből váljon megnyithatóvá.
A közgyűlés első döntésével egyhangúlag támogatta Terdik Tamás kinevezését budapesti rendőrfőkapitánnyá. A képviselők jóváhagyták a ciszjordániai Betlehem és Budapest között nemrégiben megkötött testvérvárosi megállapodást.
Lánchíd
Eldőlt az is, hogy a fővárosi önkormányzat legfeljebb másfél évig tartó forgalomkorlátozás mellett kívánja felújítani a Lánchidat és a várhegyi alagutat. Tarlós István főpolgármester a napirend tárgyalásakor elmondta, hogy a rekonstrukcióra szereztek a kormánytól hétmilliárd forintot, és a „nettó kivitelezési idő” 18 hónap. A testület még döntött arról, hogy a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, a várhegyi alagút, valamint a Clark Ádám tér felújítása egy ütemben történjen meg.
Rác fürdő
A testület megteremtette annak lehetőségét is, hogy a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. a későbbiekben 2,5 milliárd forint összértékű hitelt vegyen fel a Rác fürdő megnyitásához. A társaság az ingatlan fővárosi tulajdonba kerülését követően, egy újabb közgyűlési felhatalmazással veheti fel a hitelt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Szemétszállítás
Egy a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-t érintő előterjesztés vitájában Gy. Németh Erzsébet (DK) a társaság jelentős többlettámogatását kérte a budapesti hulladékszállítás színvonalának javítása érdekében. Tarlós István válaszában azt mondta, komoly egyezkedésben van a kormánnyal ebben a kérdésben, így rövidesen jelentős változások várhatók.
Kerékpárosok
A fővárosi önkormányzat együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kerékpárosklubbal, amelynek célja, hogy teljesüljenek a fővárosi önkormányzat Balázs Mór tervében és a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepciójában kitűzött forgalmi célok, illetve, hogy Budapest egyre élhetőbbé, közúthálózata és közterületei pedig kerékpáros baráttá váljon.
MTI