Külön kell igényelni a nagycsaládosoknak járó gázárkedvezményt, ez nem jár nekik automatikusan – mondta a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán. Közben a többgenerációs házakban élő kedvezményre jogosultak kérelmét is fogadja már az MVM Next.

A kormányhivatalban kell igényelni

Kardosné Gyurkó Katalin azt mondta, az igényléshez szükséges dokumentumot az államkincstár honlapjáról lehet letölteni, majd be kell adni a kormányhivatalhoz. Azt mondta, több mint 300 ezer nagycsaládos él Magyarországon, miközben eddig csupán 30-40 ezren jelentkeztek gázártámogatásra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Legalább három gyerek kell

Nagycsaládosnak az számít, akinek legalább három gyermeke van és családi pótlékot kap. A kedvezményt folyamatosan lehet igényelni, de mivel a kormány által bevezetett árstop december végéig van érvényben, a NOE elnöke javasolja, hogy az érintettek minél gyorsabban töltsék ki a szükséges dokumentumot.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Többgenerációs házak

Közben az MVM Next is fogadja már a kedvezményes többlet-földgázmennyiség kérelmeket azoktól a fogyasztóktól, akik olyan többgenerációs családi házban élnek, ahol a több lakásegység gázfogyasztását egy mérő méri.

4 lakásig igényelhető

A többgenerációs családi házak esetén annyiszor lehet igénybe venni az 1729 köbméter kedvezményes mennyiséget, ahány különálló lakás van az ingatlanban, de legfeljebb 4 lakás után.

Ezt kell tenned, hogy járjon a kedvezmény

A fogyasztó, vagy a lakossági felhasználó  kérelmére a jegyző erről hatósági bizonyítványt állít ki.  Ezt, illetve az ehhez kapcsolódó nyomtatványt kell benyújtani az MVM Next részére. A minél gyorsabb ügyintézés érdekében javasolt a dokumentumokat a [email protected] e-mail-címre küldeni, de a dokumentumok benyújthatók ügyfélszolgálati irodáinkon személyesen időpontfoglalást követően, vagy postai úton is.

Visszamenőleg nem jár a kedvezmény

A kedvezményes többletmennyiség nem visszamenőlegesen jár, az MVM Next a kedvezményes többletmennyiséget a hatósági bizonyítvány benyújtását követő hónap elsejétől alkalmazza, időarányosan.

Tetőtér-beépítés

A kedvezményes többlet-földgázmennyiséget a tetőtér-beépítéssel vagy emeletráépítéssel létrehozott új lakás esetén az új lakáshoz kapcsolódó lakáscélú állami támogatásról szóló támogatói okirat bemutatásával lehet igényelni, amelyet szintén az MVM Next honlapjáról letölthető nyomtatvánnyal együtt kell beküldeni.

Nem éri meg trükközni

Fontos tudni, hogy amennyiben utólag kiderül, hogy jogosulatlanul vették igénybe a kedvezményes többlet-földgázmennyiséget, azt az MVM Next a piaci árakat tükröző ár másfélszeresével számolja el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció