Átépítik a fővárosi Bosnyák téren a villamoskocsiszín előtti vágányhálózatot, ezért augusztus közepéig változik a villamosközlekedés a környéken.

A felújítás nyomán a Bosnyák téren és környezetében teljesen megújul a villamospálya, ezáltal a kocsiszínbe beálló villamosok kevésbé terhelik majd a csomópontot – írja közleményében a BKK.

Az építkezés ideje alatt, vagyis június 13-tól várhatóan augusztus közepéig a 3-as és a 62-es villamos az Örs vezér tere felől csak a Szugló utcáig közlekedik, a 69-es villamos pedig nem jár. A 3-as és a 62-es villamos helyett a Szugló utcától a Mexikói út, illetve Rákospalota felé, a 69-es villamos helyett pedig a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek majd.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A közlemény szerint a BKV Zrt. zuglói villamoskocsiszínje előtti vágányhálózat azért szorul átalakításra, mert jelenleg a villamosok ki- és beálláskor jelentősen akadályozzák a Bosnyák tér közúti forgalmát.

A fejlesztéssel a villamosok egyszerűbben tudnak majd beállni a kocsiszínbe, így a közúti jáművek és a gyalogosok nem kapnak hosszabb ideig tartó piros jelzést egyszerre több irányban a csomópontban – tette hozzá a BKK.

A BudaPestkörnyéke.hu is írt arról, hogy június 11-től augusztus 5-ig tartó munka során a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cserélik majd a nagy terhelésű Combinók sűrű követése miatt elhasználódott sínpályát a 4-6-os vonalán, emiatt egy szakaszon pótlóbuszok közlekednek.

A Soroksári út és a Haller utca csomópontjánál kiépülő új villamosvágány következő építési üteme miatt – a június 13-ai hétvégén zajló előkészítő munkálatokat követően – a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér és a Haller utca között közlekedik majd június 15-től.

Kiemelt kép: illusztráció