Készül a Kerékpáros Kertváros stratégia, hamarosan online kérdőíveken kérdezik meg az érintetteket mit is szeretnének – jelentette be Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója. A Levegő Munkacsoport korábbi elnökségi tagja, Lenkei Péter szerint ez csak kampányfogás, hiszen 11 év alatt a pocsék agglomerációs autóutakat sem sikerült felújítani.

Kerékpáros Kertváros

A Budapesti Fejlesztési Központ, Kerékpáros Kertváros címet viselő bringás stratégián kezdett dolgozni. Ennek az a célja, hogy Budapest környékén javuljanak a kerékpározás feltételei: az agglomerációs településen élők bringával is biztonságosan meg tudják közelíteni a legközelebbi vasút, hév-, vagy buszállomásokat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Összefüggő bringaút-hálózat

A szomszédos települések, illetve a Budapesttel közvetlenül határos települések és a főváros között reális alternatíva a végig biciklin megtett utazás, ezért a stratégia fontos feladata, hogy az agglomerációs kerékpárút-hálózat is összefüggő rendszert alkosson, és szervesen kapcsolódjon a fővárosi hálózathoz is – írják a BFK honlapján.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Többen bringáznának, mint most

„A visszajelzések és ötletek megerősítették számunkra, hogy nagy szükség van erre a stratégiára: a legtöbbet az úthálózat fejlesztését említették, mind infrastrukturális, mind pedig hálózati értelemben. Megfelelő burkolatú és megfelelő nyomvonalon haladó kerékpárutak esetén a jelenleginél többen mennének biciklivel a vonathoz, hévhez vagy buszhoz, sőt, sokan akár egészen Budapestig kerékpárral közlekednének” – írja Vitézy Dávid a Budapesti fejlesztési Központ vezérigazgatója a Facebook-oldalán.

Itt a BKF koncepciója térképen

Forrás: bfk.hu

Kátyús ország

Vitézy Dávid posztja alatt a Levegő Munkacsoport irodavezetője, Lenkei Péter a következőt írta: „Kátyús országnak gödörben a vezetése. Márpedig a kerékpár akkor lesz versenyképes nagyobb távon az autózással, ha vékony kerekű bringán teker az ember. Ahhoz meg autópálya simaságú bringautak, közutak kellenek.

Nincs pénz az utak felújítására

Jellemző, hogy még a fontosabb, agglomerációból bevezető közutakon sem sikerül ezt elérni, maga az Magyar Közút Zrt. vallotta be levelében, hogy a fejlesztési támogatások minimális mértéke nem teszi lehetővé az úthálózat bővítését, valamint a meglévő úthálózat burkolatának bővebb szintű korszerűsítését – írja Lenkei Péter, majd így folytatja:

Kampányfogás

„Hiába jeleztem néhány konkrét, gyorsan javítható úthibát, semmi nem történt. Így csak politikusi kampányfogásnak tekintem ezt is, hiszen volt 11 év az úthibák orvoslására, de hát a prioritások mások, a szűk rétegsport stadionokra futotta, a tömegsport és közlekedési eszköz kerékpárra nem. Pomáz önkormányzata is vért izzad, hogy legyen kerékpárút az 1111 út mentén Budapest felé, de hiú ábránd, hiába küzdenek ma is sokan bringával arra az autóáradattal.” – zárja sorait a Levegő Munkacsoport irodavezetője.

300 ezerrel több autó

Az agglomeráció egyre nagyobb, egyre többen költöznek ide, ezért 10 év alatt már 300 ezerrel több autó mozog Budapesten és környékén. Ma már egy kis fennakadás is sokkal nagyobb dugót okoz, mint korábban.

Belebukhatnak a politikusok

Ha a politikusok nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a Budapesten és környékén élők komfortosan, könnyen és gyorsan tudjanak közlekedni, a főváros és az agglomeráció belefullad a szmogba, a politikusok pedig belebuknak a megoldatlan közlekedés okozta választói bosszúságba.

Nem megy egyik napról a másikra

A Budapesti Fejlesztési Központ az első olyan intézmény, amely megpróbál valamit tenni, hogy egyszer majd Budapesten és környékén is normálisan lehessen közlekedni. Sok kormány felelőtlen, nemtörődöm politikusainak a döntésképtelensége vagy rossz döntése miatt előállt helyzetet kell kijavítani. Ez nem megy egyik napról a másikra, reméljük a jól hangzó stratégiákon kívül valódi építkezésekről is beszámolhatunk hamarosan. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Bringások az agglomerációban, Etyeken – Forrás: Bkf.hu