Az egyik újpalotai Facebook-csoportban adták hírül péntek reggel, hogy a csarnoknál, a villamos megállónál található zebránál baleset történt. Elütöttek egy gyereket, akiért mentő érkezett és csak hosszas helyszíni ellátás után tudtak vele elindulni a kórházba. Forrnak az indulatok, megoszlanak a vélemények, a legtöbben a kislány édesanyját hibáztatják a történtek miatt.

Elütöttek egy kislányt

A szörnyű balesetet a reggeli forgalomban sokan látták, mégis másként emlékeznek a történtekre, legalábbis ez derült ki a Facebook-csoportban olvasható bejegyzésekből. A tény az, hogy elütöttek egy kislányt egy zebránál, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tartották bennük a lelket

„Anyuka telefonált, nem figyelt a gyerekre, ö meg lelépett a piros jelzés ellenére! Az autós lassan ment” – írta egy szemtanú. „Láttuk az esetet, sőt az én párom ment oda a kis gyerkőchöz és tartotta bennük a lelket, míg megérkezett a mentő” – tette hozzá egy másik kommentelő.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hiába kiabált az anyuka

„Én is ott voltam. A kislány anyja folyamatosan kiabált rémülten a gyereknek, hogy álljon meg, és szaladt, az úttest túloldalán, a villamos felőli oldalon, mert látta, hogy piros a lámpa, és hogy jön két autó” – fogalmazott egy helyi lakos.

„Egy cipőt láttam az úttesten”

„Én már csak azt láttam, hogy a gyerek a földön fekszik, nagyon sírt, anyukája simogatta, illetve egy cipőt az úttesten, az autó mellett” – fűzték hozzá nem sokkal később.

Súlyos sérüléseket szenvedett

A mentők hamar kiérkeztek, és a helyszínen kezdték el az iskolás gyermek ellátását. Meg nem erősített hírek szerint a kislány koponyatörést és zúzódásokat szenvedett, csúnyán megsérült az arca, de magánál volt végig. Felrepedt a szemöldöke és nagyon sírt.

Nem veszik figyelembe a piros jelzést

A helybéliek szerint nagyon sokan nem veszik figyelembe a jelzőlámpákat, főleg a reggeli és a délutáni sietség közben. Hiába a pirosjelzés, lelépnek a járdáról. Sajnos, hamar megtörténik a baj.  

Oda kell figyelni

„Sanszos, hogy nem a lámpa a hibás, ha a piros jelzésen keltek át a zebrán vagy épp az autós hajtott át piroson. Míg nem volt lámpa, valóban jobban odafigyeltek az autósok és a gyalogosok is!” – írta egy helyi lakó.

„Addig fogta a kezem, amíg át nem értünk a zebrán”

„Az én anyám keze, amikor kicsi voltam, az úttesthez érve olyan volt, mint a satu. Egészen addig fogta, míg át nem értünk a zebrán. Ő pedig, mindig körbe nézett, megvárta míg elmegy az autó, amelyik autós pedig lecsalogatott minket a járdáról, hogy nyugodtan mehetünk mert elenged, megnézte anyám, hogy a mögötte lévő autó is úgy gondolja, továbbá a másik sávban közlekedő autó is eképp jár el” – emlékeztet vissza egy újpalotai.

A zebra nem véd meg a tolószéktől

„Megtanította szülőm, hogy a piros lámpán nem szaladunk át, nem lépünk le a járdáról, ha pedig zöldet mutat a lámpa nekünk, akkor sem rohanunk át ész nélkül, akkor is körül nézünk. Mert lehet, hogy igazunk van, de a zebra nem véd meg a tolószéktől” – reagált valaki a véleményre. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció