A váci rendőrök kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsították meg azt a 41 éves nőt, aki leparkolt és bezárt autójában magára hagyta kislányát.

Videó bizonyítja

A történtekről a rendőrség egy közelmúltban közzétett állampolgári videófelvétel alapján szerzett tudomást, előzőleg bejelentést/feljelentést senki nem tett.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

6 éves kislányát hagyta a kocsiban

A felvétel és az egyéb beszerzett adatok alapján a rendőrök azonosították a jármű tulajdonosát. A 41 éves asszonyt 2021. június 23-án délelőtt kiskorú veszélyeztetése bűntettével gyanúsították meg, tekintettel arra, hogy 12 nappal korábban egy váci hipermarket parkolójában leparkolva, bezárt kocsijában magára hagyta hat éves kislányát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Több mint 25 fok

A jármű egy árnyék nélküli, napsütötte parkolóhelyen állt akkor, amikor a kinti hőmérséklet legalább 25,5 °C volt.

Elismerte

Az asszony a kihallgatásán elismerte, valóban egyedül hagyta gyermekét, elmondása szerint előzőleg összevitatkoztak, lánya duzzogott és nem akart vele menni egy üzletbe, erre adott neki egy fél literes ásványvizet, rázárta a kocsit és ott hagyta, írja a police.hu.

5-10 perc volt maximum

Szerinte ugyan 5-10 percnél többet nem töltött tőle távol, és belátta, hogy hiba volt ezt tennie, de szerinte bűncselekményt nem követett el tettével.

Kiskorú veszélyeztetése

A Váci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 41 éves nővel szemben kiskorú veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

Nem egyedi eset

Bár a kérdés minden évben kiemelt figyelmet kap, a szakértők rendre figyelmeztetnek mindenkit, hogy kisgyermeket, illetve kisállatokat ne hagynak a bezárt autóban a tűző napon, mégis minden évben érkeznek tragikus hírek.

Gödöllőn is történt hasonló eset

2018-ban a BudapestKörnyéke.hu például arról írt, hogy a gödöllői Stop Shop előtti parkolóban találtak az autóban hagyott kislányra, ha az arra járók nem találnak rá, megfulladhatott volna.

Sírni sem volt ereje

Mint megírtuk az autóban hagyott kislánynak 20 perc után már sírni sem volt ereje, beszorult a feje és magára is húzta a biztonsági övet, az utolsó pillanatban mentették meg a járókelők a kicsit úgy, hogy elkezdték kerestetni a gyermek anyját.

Ilyen egy forró autó. Te kibírnád?

Az alábbi videó arról szól, hogy az önként jelentkező felnőtt embereknek 100 dolláros pénzdíjat ajánlottak fel, amennyiben képesek 10 percet eltölteni csukott ajtókkal és ablakokkal egy felforrósodott autóban. Az akcióval arra akarták felhívni a figyelmet, hogy senki ne hagyja a gyerekét a járművébe zárva még akkor sem, ha például csak néhány percre ugrik be egy boltba. És hogy akadt-e, aki kibírta a 10 percet? A videóból kiderül…  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Mutatjuk a videót:

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Freepik