Két autót is ellopott egy 41 éves férfi, aki emiatt rácsok mögé kerülhet. A 17. kerületi nyomozók szerint a férfi Renault autókat lopott, az egyiket Újpestről.

Autót lopott

Egy utcán parkoló Renault Megane-t loptak el március 30-án Budapest 17. kerületéből, a rendőrök pedig azonnal nyomozásba lendültek. A kutatásba a kerületi nyomozók mellett bekapcsolódtak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

17. kerületből vitte el az autót

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megtalálták a kocsit

A nyomozás során a rendőrök eljutottak egy 21. kerületi telephelyre, ahol még aznap megtalálták az elveszett autót, amelyet le is foglaltak. Ekkor már be is tudták azonosítani a lopással gyanúsítható tolvajt is.

Elfogták

Ezt követően a 41 éves F. Norbert elfogására akciót szerveztek, amely keretén belül március 31-én, a hajnalban Dunavarsányban elfogták a férfit. A sikeres elfogás után a rendőrök átvizsgálták a tolvaj lakhelyét.

Újabb Renault-okat találtak

A kutakodás során a rendőrök még két Renault-t találtak, illetve foglaltak le, és mint kiderítették, az egyik autó még januárban tűnt el Újpestről. A másik kocsi eredetét még vizsgálják. 

Ezt találták helyszíneléskor

Fotó: Police.hu

Elszállíttatták a lopott autót

Lopás miatt felelhet

A 17. kerületi nyomozók kétrendbeli lopás és kétrendbeli egyedi azonosító jellel visszaélés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki F. Norbertet, akit őrizetbe vettek, és kezdeményezték a letartóztatását. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elolvasni.

Mutatjuk a férfi elfogását

Kiemelt kép: Részlet a rendőrségi videóból