Amint arról korábban a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt a Quimby zenekar még tavaly nyáron tett közzé egy drámai közlemény, melyben tudatták, hogy frontemberüknek, Kiss Tibinek pihenésre van szüksége, ezért a banda nem koncertezik egy ideig. A zenészről ezt követően kiderült, hogy terápiás céllal vonult vissza az alkoholproblémái miatt.

Ezt írta akkor a zenekar

„Kedves Barátaink! Mindig fontosnak tartottuk, hogy őszinték legyünk veletek, ezért szeretnénk megosztani, hogy mi zajlik a zenekar háza táján és mindez milyen következményekkel jár az elkövetkező hónapokra nézve. Mivel az elmúlt időszak nagyon kimerítő volt Tibi számára, ezért úgy döntött, hogy pihenésre van szüksége és 2020 év végéig terápiás céllal visszavonul a nyilvánosság és a média elől. A zenekar tagjai és menedzsmentje teljes szívvel támogatják ebben a döntésében, és erre kérnek titeket és a sajtó képviselőit is. Természetesen mindannyian azon vagyunk, hogy mielőbb teljes hangerővel térhessünk vissza hozzátok, addig pedig a háttérben rengeteget beszélgetünk, alkotunk és tervezünk. Ígérjük, hogy legkésőbb jövő év elején részletesen beszámolunk nektek és az újságíróknak arról, hogy mi a helyzet a Family Tugedör háza táján. ‘A 2019-es év végén már teljesen kimerültem, de a legnagyobb gond az volt, hogy nem kértem segítséget a bajban, és egyedül akartam megoldani a problémáimat. Jelenleg terápián vagyok és a felépülésemre koncentrálok. Nagyon sajnálom, hogy ezt a koncertszezont ki kell hagynom és nem találkozhatunk személyesen, de bízom benne, hogy mielőbb újra együtt lehetünk és jókedvűen táncolhatunk az esőben. Addig is vigyázzatok magatokra, hamarosan jelentkezem és ne féljetek segítséget kérni, ha szükségetek van rá! Megértésetekben és támogatásotokban bízva, Tibi’” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Decemberben érkeztek először friss hírek a zenész állapotáról

Akkor a zenekar billentyűse törte meg a csendet, aki a wmn-nek adott hosszabb interjújában többek között kitér a frontember, Kiss Tibi állapotára is. Balanyi Szilárd, a zenekar billentyűse magától az énekestől kapott felhatalmazást arra, hogy beszéljen az állapotáról, így a riportban például azt is elmondta, hogy éppen síelni volt a nagyobbik fiával, amikor sms-t kapott a menedzserüktől, melyben az állt, Tibi úgy döntött, elvonul pihenni.

Azonnal fel is hívta a frontembert

“Gyorsan felhívtam, mondtam, hogy tök jó ötlet, mert most még azelőtt kapott észbe, hogy igazán nagy baj lett volna belőle (nem úgy, mint a múltkor, amikor egyszer csak szétesett), csak ez most megint egy hosszabb szünet lesz így. De azt mondják, már most jobban van, küldök is neki egy csomagot karácsonyra”- mondta a billentyűs a portálnak.

Már volt elvonón az alkoholfüggőség miatt

A zenész beszélt arról is, hogy Kiss Tibi már korábban, 15 évvel ezelőtt is volt Komlón az alkoholfüggése miatt. Sokáig aztán úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, tudják is folytatni a közös munkát a zenekarral. “A gond csak az volt, hogy ő úgy érezte, tud úgy élni, mint egy átlagember – mint, mondjuk, én, vagy bárki más a zenekarból –, hogy néha felhajt egy-egy pohárral, de ez odáig sodorta, hogy most már saját maga is felismerte, baj van, segítséget kell kérnie” – magyarázta Szilárd az interjúban, amit a Blikk szemlézett.

Senki nem tarthatta Tibivel a kapcsolatot

Szilárd a lapnak akkor elmondta, hogy amíg tart ez az izolációs időszak addig senki nem tarthatta Tibivel a kapcsolatot, majd ezt követően is csak egy emberrel lehet majd kontaktban. Mint mondja abban sem biztos, hogy a karácsonyi csomagját megkapta.

Felhatalmazták, hogy beszéljen róla

A zenész az interjúban hangsúlyozta, hogy mindezeket azért mondja el, mert az énekes levélben felhatalmazta a csapatot arra, hogy beszéljenek az alkoholproblémáiról, ugyanis szerinte így mások is okulhatnak belőle.

Meg kell nevezni a problémát

“Ebből a legfontosabb az, hogy nevezzük meg a problémát, mondjuk ki, és ha valaki felismeri magán, akkor ne féljen segítséget kérni” – mondta akkor Balanyi Szilárd.

Visszatérés

Tibi állapota évközbenre úgy tűnik sokat javult, ugyanis a hosszas hallgatás után a zenésztársak a nyár elején újabb hírekkel jelentkeztek, akkor azt írták: „Tibi terápiája már nem izolációban folytatódik, így újra kapcsolatba kerültünk egymással. Van alkalmunk személyesen találkozni, hosszú idő után megölelhettük mi is egymást. Ez mindenképpen egy fontos mérföldkő, de nem jelenti az út végét, amelyhez a feltétlen támogatásunkról biztosítottuk Tibit”

Fellépett

Az énekes állapotának javulását az is mutatja, hogy július elején váratlanul megjelent a Budapest Parkban, s bár a Quimby nélkül, de színpadra állt, s Németh Jucival közösen énekelte a Szívemben bomba van című dalt.

A gyógyulás újabb fázisa

A gyógyulása pedig újabb szakaszhoz érkezett, ugyanis a zenekar nemrégiben bejelentette: jövő tavasszal újra koncertezni fognak. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a közlemény:

„Két teljes év kihagyás után először, várhatóan 2022. április 14-én, a Budapest Park évadnyitóján tudjuk ott folytatni, . decemberében abbahagytuk: egy ízig-vérig Quimby bulival tervezünk visszatérni, magunk mögött hagyva ezt a sok szempontból rendhagyó időszakot. Sok még a bizonytalanság a zenekar körül, de előre tekintünk és bízunk benne, hogy hamarosan újult erővel csaphatunk a húrok közé, üthetjük a bőrt, fújhatjuk a rezet, verhetjük a billentyűket és Veletek együtt üvölthetjük a kedvenc dalainkat a csillagok alatt” – olvasható a zenekar eseményében.

Kiemelt kép: Kiss Tibi, Quimby, forrás: youtube.com