Az M3 metróvonal rekonstrukciója hamarosan véget ér, még két állomáson zajlanak felújítási munkálatok, de ezeken a helyszíneken is elkezdődnek az új berendezések működési próbái. A BKV Zrt. Metró Felújítási Projekt Igazgatósága az utolsó tájékoztatásokat készíti, amelyben a lakosságot füstpróbák helyszíneiről és időpontjairól értesíti.

Tesztelést végeznek

Az M3-as metróvonal középső szakaszának felújítás alatt álló – Lehel tér és Nagyvárad tér – állomásain 2023. márciusában a hő- és füstelvezető rendszer megfelelőségének tesztelését végzik. A próbák célja az új berendezések hatékony működésének ellenőrzése.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Füstölhet

Az egy hétig tartó tesztsorozat során a metró szellőző kivezetésein – metróállomások körüli műtárgyaknál – füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár több alkalommal is. Az előállított égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ekkor lesz

„A belső füstpróbák hétvégén, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hatósági próbái a jövő héten, hétköznap lesznek, amiről pontos tájékoztatást adunk” – közölte közleményében a BKV. A belső füstpróbák helyszíne és időpontja: 

  1. 2023. március 25. (szombat)  8:00-19:00 óra között Nagyvárad tér metróállomás. A Semmelweis Klinikák és Népliget állomások közötti szakaszon tapasztalhatnak füstkiáramlást.
  2. 2023. március 26. (vasárnap) 8:00-19:00 óra között Lehel tér metróállomás. A Dózsa György út és Nyugati pályaudvar állomások közötti szakaszon tapasztalhatnak füstkiáramlást.

Átadták

Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta hétfő délelőtt átadták a 3-as metró újabb két állomását: délután egy órától már a Nyugati pályaudvar és az Arany János utcai megálló is az utasoké. Ezzel összeért a felújítás déli és északi vége, így hétköznaponként egészen Kőbánya-Kispesttől Újpest-Központig jár a metró, de a Lehel téren és a Nagyvárad téren továbbra is csak áthalad. 

Navracsics is ott volt

A 3-as metró rekonstrukciójával megvalósuló fejlesztés nem csak a budapestieké, nem csak a fővárosban élők érdekét szolgálja – hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter a felújított Arany János utcai állomás átadóján hétfőn Budapesten. Navracsics Tibor elmondta, hogy a metrófelújítás a magyar kormány, a főváros és az Európai Unió együttműködésével valósult meg.

150 éves Budapest

Karácsony Gergely főpolgármester az eseményen elmondta, hogy Budapest idén százötven éves, de idén született kétszáz éve Andrássy Gyula is, aki egyértelművé tette, hogy Budapest nélkül nincs Magyarország. 

Háttérben is zajlanak a munkálatok

Felhívta a figyelmet, hogy a beruházás nagy része a háttérben, az utazóközönség számára nem látható részen zajlott, de szerinte a megállók is jól sikerültek: „A tervezők megtalálták az egyensúlyt a régi és az új között.” 

Korszerűsítés jön

Beszélt a jövőről is, aminek része, hogy korszerűsítsék a metró felszíni szakaszát, az aluljárókat és a tereket: zajlik a Határ úti csomópont korszerűsítése, tervezik a Göncz Árpád városközpont felújítását is, de a csatlakozó villamosokat is szeretnék fejleszteni. 

Felújított metróállomás

Forrás: MTI/Mónus Márton

Európai források

Ehhez Karácsony Gergely szerint a kormány és a főváros megállapodása értelmében ott vannak már az európai uniós források, „dolgozni kell, hogy ezek meg is érkezzenek” – mondta a telex beszámolója szerint a főpolgármester. 

Köszöni a türelmet

Karácsony végül megköszönte az előző városvezetés és Tarlós István munkáját. Köszönetet mondott a BKV-nak, a BKK-nak, a Budapest Közútnak és a kivitelezőknek, valamint a fővárosiaknak is, hogy türelmesek voltak.

Mozgólépcső a metróállomáson

Forrás: MTI/Mónus Márton

3500 ember dolgozott

Azért is jelentős ez az átadás, mert így megszűnik a felszíni buszos pótlás, újra végig jár a metró – erről már a BKV vezérigazgatója beszélt. Bolla Tibor elmondta, hogy 3500 ember dolgozott a metrófelújításon, a lefektetett erőskábelek hossza pedig elérne egészen Barcelonáig. 

Folyamatosak voltak az átadások

A Kálvin teret, a Corvin-negyedet és a Semmelweis Klinikákat már tavaly májusban visszakapták a budapestiek. Az átadón a jelenlegi főpolgármester mellett részt vett a korábbi is, Tarlós István és Karácsony Gergely egymásnak is megköszönték a felújítást. Idén januárban pedig a Ferenciek terét és a Deák Ferenc teret adták át. 

225 milliárdos beruházás

A teljes beruházás 225 milliárd forintba került, ehhez a fővárosi önkormányzat 7 milliárdot adott, 178 milliárdot pedig az unió állt, a többit a kormány. A hétfő délutántól a fővárosiak nem csak a két megújult állomást, hanem a korábban már átadott Dózsa György úti megállót is visszakapják.

Navracsics Tibor és Karácsony Gergely az átadóünnepségen

Forrás: MTI/Mónus Márton

Járnak még a pótlóbuszok

A pótlóbuszoktól még nem búcsúznak, hétvégente a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest között továbbra is buszra kell majd szállni. Mivel két állomás – Lehel tér, Nagyvárad tér – még felújítás alatt áll, itt állomáspótló buszokat állítanak majd szolgálatba. A hétfő délutántól érvényes közlekedési rendről és a pótlás miatt kialakított busz- és villamosjáratok jövőjéről a BKK weboldalán olvashat. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: 3-as metró