Elképesztően érdekes és szokatlanul személyes kortörténeti dokumentumkönyv jelent meg Mihail Gorbacsovról. A szerző Zolcer János televíziós producer, újságíró a 90-es évektől a mai napig jó barátságban van a legendás orosz politikussal, Gorbacsovval. Rendszeresen találkoznak, közösen filmet is készítettek. Most Zolcer János leírta a Gorbacsov titkai című könyvében mindazt, amit eddig csak kevesek, vagy éppen senki sem tudott a legendás politikusról. Gorbacsov megváltoztatta a világot és benne Magyarországot is. Az alábbi cikket, vendégszerzőnk Zolcer János írta a BudaPestkörnyéke.hu hírportál olvasói számára.

Gorbacsov Budapesten

– Halat rendelj, fejével együtt – mondta nekem Gorbacsov Budapesten, a Fő utcán lévő Horgásztanya étteremben. – Rendben: fejével, farkával, szemével rendelem! – nyugtattam meg vendégemet, mivel tudtam, Gorbacsov a hal (vagy a báránynak) minden procikáját szereti. 20 éve ismerem őt, korábban sokat utaztunk együtt a világban, sokszor jártam nála Moszkvában, meg az észak-kaukázusi szülőfalujában, Privolnojeban is. Ezért már jól ismertem étkezési szokásait.

Gorbacsov, mint tejhatalmú pártfőtitkár és felesége Larissza, az egykori szovjet first lady az 1980-as években

Mindent megevett

Gorbacsov szegény parasztcsaládban született 1931-ben, és már gyermekkorában megtanulta megbecsülni az élelmet. Kisfiú korában éhinség tombolt Szovjetunió szerte, két nagybátyja meg egy nagynénje halt éhen, őt is csak csodával határos módon tudta életben tartani a nagyapja. Azóta elfogyaszt minden ételdarabot, így a bárány vagy a hal szemét is. Ha leesik egy morzsa, felveszi még a földről is: megfújja és bekapja. Élelemből nem mehet veszendőbe egy falat sem – vallja.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Többször járt Magyarországon

Jó tíz évvel ezelőtt épp Budapesten találkoztunk, ahol már sokszor megfordult. Jár itt a 80-as évek elején, amikor még a szovjet kommunista párt központi bizottságának mezőgazdaságért felelős titkára volt. A későbbi miniszterelnök, Németh Miklós kalauzolta őt a városban, az országban. Azóta tegeződnek, jó barátok, de megfordult később is Budapesten, Kádár János vendégeként, mint szovjet pártfőtitkár, majd jóval később Horn Gyula 75. születésnapján, 2007-ben is.

Hans-Dietrich Genscher egykori német külügyminiszter, Zolcer János, Zolcer Zsuzsanna, János lánya és Michail Gorbacsov

Budapest egy ékszerdoboz

Magyarország csodaszép – mondta nekem többször is Gorbacsov. Budapest egy kis ékszerdoboz. A Duna partján imádok sétálni, ha ott vagyok. A vidék, azok a végtelen napraforgóföldek, olyan, mint egy paradicsom. Ittjártakor mi is végigsétáltunk a Duna pesti partján. Az emberek lépten-nyomon megállítottak, közös fényképet, aláírást akartak. Gorbacsov senkinek sem mondott nemet: mindig komótosan megállt, lekezelt az emberekkel, fotózkodott és adta a névre szóló aláírásokat.

Kiakadt rá az amerikai titkosszolgálat

Ő azon kevés politikusok egyike, aki szeret és rendszeresen jár és járt az emberek közé. Még párttikársága idején is, amikor testőrök hada védte, hetente ellátogatott vidéki üzemekbe, kolhozokba, kiment az utcára és hosszan beszélgetett az emberekkel. Egyszer, előfordult Washingtonban, hogy a Fehér Házba menet leállította a limuzinját, kiszállt, és félórát beszélgetett az utca embereivel. A Secret Sevice “szentségelt” is kegyetlenül, mert nem voltak felkészülve erre a váratlan helyzetre. Ronald Reagan elnök a Fehér Házban tombolt, hogy a “ravasz orosz” megvárakoztatja őt – mesélte nekem egyszer Gorbacsov.

Mihail Gorbacsov, Zolcer János és George Bush korábbi amerikai elnök egy közös filmforgatáson az USA-ban

Budapesten is az emberek közé ment

Gorbacsov soha nem adott a protokoláris formaságokra. Budapesten is volt magyar testőrsége, előre eltervezett programja, de mindig ad hoc döntött. Kihívásnak tekintette, hogy beszélgethet az emberekkel, sőt még szolidan vitatkozhat is velük. Gyakran meg is tette ezt, de bármennyire is “buta” vagy rosszindulatú volt a kérdés, mindig higgadt maradt, nyugodtan válaszolt.

Miért verte szét a Szovjetuniót?

Gorbacsovnak sokszor feltették már ezt a kérdést. Később elmondta nekem, hogy már Pesten is várta. Itt is magabiztosan, nagyon határozottan megválaszolta:

– Egyrészt, nem vertem szét semmit, csak visszadtam mindenkinek azt, ami az övé: a grúzoknak Grúziát, a litvánoknak Litvániát, a magyaroknak Magyarországot… Másrészt, a Szovjetuniót erőszakkal tákolta össze Lenin, majd Sztálin. És évtizedeken keresztül erőszakkal, katonai terorral tartotta egyben a Kreml. Meg aztán, nem kellett azt nagyon “szetverni”, rozoga tákolmány volt, ami széthullott magától is – mondta Gorbacsov.

Mit csinálna mai tudásával másként?

A kérdező, egy 60 körüli férfi volt és meghökkenve hallgatta Gorbacsovot. Úgy tűnt, mindre számított, de ilyen válaszra nem. Dadogva mondta: – Nem rosszból mondtam, csakhát sokaknak jobb volt azokban az időkben és visszasírják azt a kort. Még volt egy kis szóváltás, aztán leültünk Gorbacsovval a korzón egy kávéra és beszélgettünk. A téma az utcai kérdező mondatával volt kapcsolatos: mit csinálna másképpen, ha újra a peresztrojka kezdeténél, 1985-ben járnánk? – Ugyanúgy nekivágnék a peresztrojkának, mint akkor – mondta erélyes hangon Gorbacsov és közben kávét ivott, krémest falatozott.

Gorbacsov, mint pártfőtitkár és felesége Larissza az orosz elnöki repülőgépen az 1980-as években

Változások kellettek

– Mi akkor mindannyian tudtuk, változások kellenek, mert úgy már nem lehetett tovább élni! A katonai kiadások felemésztették az ország teljes tartalékait. Csak jegyre volt kapható a kenyér, a cukor, a cigarette, a vodka. Az emberek a pihenés helyett éjszakákat álltak sorba, hogy vehessenek egy guriga WC-paírt vagy női  bugyit. Hát, miféle élet az ilyen? – tette fel nekem a költői kérdést Gorbacsov.

Atomrakéták krémessel

A krémes nagyon ízlett neki, kértünk még egyet és folytatta a gondolatait. – Nagyon jól tudom, hogy Magyarország sem örült az itt állomásozó szovjet katonáknak, az itt lévő atomrakétáknak, a politikai függőségnek. Ezért aztán, amikor Németh Miklós szóba hozta, hogy a rakéták ügyében tenni kellene valamit, azonnal intézkedtem: ahogyan titokban bevitték őket Magyarországra én olyan titokban, de nagyon gyorsan ki is hozattam azokat. Az én jelmondatom az volt: döntsék el a magyarok, a lettek, a kirgizek, a lengyelek, hogy milyen úton szeretnének a jövőben tovább haladni. A Szovjetunió nem kívánt tovább senkinek beleszólni az életébe!

Magyar kolbász

Gorbacsov másnap elutazott Budapestről, aztán sokfelé utazott a világban. Többször terveztük, hogy újra meglátogat, de ez már valószínűleg nem jön össze. Évek óta beteg, nem tudja elhagyni Moszkvát, többet van kórházban, mint a dácsájában, ahol egyedül él.

90. születésnap

Nemrég beszéltem vele telefonon. Örömmel mondta: megenne egy kis magyar kolbászt, amit mindig vittem neki, ha találkoztunk. Talán még összejön: jövő márciusban lesz 90 éves, és ha minden szerencsésen alakul, akkor viszek neki megint olyan finom kolbászt, amit 100. születésnapján is megemleget majd!!!

Zolcer János legutóbbi találkozása a 90. születésnapjára készülő Gorbacsovval, Moszkvában

A világ vezetői között

A húsz év barátság során rengeteg élményben volt részem Gorbacsovval. Együtt meglátogattuk a volt amerikai elnököt, George H.W. Bush-t; a német kancellárt, Helmut Kohlt; az izraeli elnököt, Simon Pereszt. Jártunk a Vatikánban a pápánál, találkoztunk Lech Wałęsa-val, Mandelával, Arafattal – és másokkal. 

Gorbacsov titkai című könyv

A sok-sok beszélgetésből könyv született: Gorbacsov titkai címmel, mely a napokban jelent meg. 430 oldalon 200 fotóval, 130 videólinkkel mesélek a kommunista szörnyről, a KGB intrikáiról, a világpolitika boszorkánykonyhájáról, és Raisza meg Mihail örök szerelméről. 35 történetben mondom el, hogyan lett a parasztfiúból a Kreml ura, aki megváltoztatta a világot – varázspálca nélkül!

A fotók Zolcer János archívumából származnak