Június 28-án rendezték meg minden idők legnagyobb Budapest Pride-ot, ahol egyes becslések szerint közel 300 ezer ember vonult Budapest belvárosán keresztül a Műegyetem rakpartra. Karácsony Gergely főpolgármester júniusban azt mondta, hogy mivel a rendezvény önkormányzati szervezésű, nem esik a gyülekezési törvény hatálya alá, de ettől függetlenül úgy gondolja, hogy minden jogi és politikai felelősség őt terheli, így ki fog állni azokért, akiket esetleg retorzió érne a Pride-dal kapcsolatban.

Nyomozás indult 

Orbán Viktor az év eleji évértékelőn azt tanácsolta, a Pride szervezői ne bajlódjanak az idei menet előkészítésével. Végül a gyermekek védelmére hivatkozva tiltották be a felvonulást. A rendőrség a felvonulás után előbb közölte, hogy a résztvevők ellen nem indítanak eljárást, majd azt is, hogy a szervezőkre vonatkozóan viszont a Készenléti Rendőrségi Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást, méghozzá ismeretlen tettes ellen. A Pride előtt Tuzson Bence igazságügyi miniszter a szervezőket börtönnel fenyegette meg. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Karácsony szívesen megy a bíróságra

Karácsony Gergely főpolgármester június közepén ezzel kapcsolatban azt mondta: kizárólag az övé a politikai és jogi felelősség, és nagyon szívesen áll bíróság elé, hogy megvédje Budapestet. Hozzátette, hogy a Fidesznek nem érdeke, hogy ezt a témát továbbra is napirenden tartsa, ezért úgy gondolja, nem lesz érdemi vizsgálat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A rendőrség nem nyilatkozik 

A 444.hu most kérdéseket küldött az ORFK-nak és a Fővárosi Önkormányzatnak is, hogy megtudják, hogy áll most az ügy. A rendőrség azt válaszolta, hogy „bővebb tájékoztatást az eljárás érdekeire tekintettel nem áll módunkban adni.”

Kihallgatják Karácsony Gergelyt 

A hírportál a Fővárosi Önkormányzatnak is érdeklődött, hogy kapott-e Karácsony Gergely főpolgármester, mint a rendezvény egyik szervezője, hivatalos tájékoztatást a nyomozásról az azóta eltelt időben. “A főpolgármestert az eljáró nyomozó hatóság gyanúsítottként rövid úton idézte, a kihallgatására a jövő héten kerül sor” – írták.   

Megszólalt Karácsony Gergely

„Gyanúsított lettem, és ha ebben az országban ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá” – írta közösségi oldalán a főpolgármester. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: vonaul a tömeg az Erzsébet hídon