Meg nem erősített információink szerint nem élte túl a szabálytalankodó sofőr a péntek délutáni csepeli balesetet. A karambol helyszínén virágokat és mécseseket helyeztek el. A Petőfi utca és a Betű utca sarkán ezúttal is az elsőbbségadás szabályainak megsértése okozott tragédiát.

Megint az elsőbbségadás

A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról pénteken, hogy egy Mitsubishi Colt sofőrje akart keresztül haladni a Petőfi utcából lassítás nélkül, ám éppen a Betű utcán a Csepel Plaza felől, a külső sávban érkező Mercedes teherautó, illetve a belső sávban, a teherautó takarásában közlekedő Lexus RX 400 elé hajtott. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az első ütközés még nem is volt veszélyes

A teherautó éppen csak meghúzta a Colt oldalát, ám a Lexust vezető szigetszentmiklósi férfi egyáltalán nem láthatta a Mitsubishit, így fékezés nélkül a bal oldalába hajtott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Majdnem gyermekáldozat volt

A nagy erejű ütközés következtében a két autó a bal oldali járdára csapódott, ahonnét éppen néhány másodperccel korábban sétált el két gyerek.

Oszlopnak rohantak

A Mitsubishi a sarkon álló ház és egy beton villanyoszlop közé sodródott, a Lexus viszont egyenesen a ház sarkának rohant, kidöntve annak téglából épített tartóoszlopát.

A szabálytalan sofőr beszorult a roncsba

A szabálytalan sofőr beszorult a roncsba, őt a fővárosi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével, a bal első ajtó, az A és a B oszlop levágásával, majd a tető hátrahajtásával szabadították ki és adták át a mentőknek.

A földön tudták újraéleszteni

A férfit a földön újra kellett éleszteni, majd hosszú perceken keresztül stabilizálták az állapotát, ezután tudták csak hordágyra helyezni, majd kórházba szállítani. A Lexus és a teherautó vezetője szerencsére nem sérült meg.

Életét vesztette a sofőr

Szombaton délelőtt arról érkeztek nem hivatalos információk, hogy a gépkocsi vezetője valószínűleg nem élte túl a balesetet. A karambol helyszínén ugyanis virágokat és mécseseket helyeztek el. Az ott lakók megerősítették a hírt, és azt is elmondták, hogy több felnőtt és egy kisgyerek is emlékezett az elhunytra a helyszínen. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szörnyen összetörtek az autók

Nagy erejű volt az ütközés

Mentő és tűzoltó is volt helyszínen

Itt történik a legtöbb baleset Csepelen

Kiemelt fotó: Budapestkörnyéke.hu