Hétfő hajnalban elhunyt Ennio Morricone világhírű zeneszerző.  A 91 éves Morricone egy római kórházban hunyt el, miután szerencsétlenül esett. Az Oscar-díjas zeneszerző temetését szűk körben tartják.

Morricone a filmtörténelem egyik legnagyobb hatású zeneszerzője volt, leginkább az olasz és amerikai westernfilmekhez (Egy maréknyi dollárért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Vadnyugat) írt zenéi miatt vált ismertté, de több Tarantino-filmen (Volt egyszer egy Hollywood, Aljas nyolcas) és modern amerikai produkción is dolgozott, mint például A Mars-mentőakció. Szintén ő szerezte a Sorstalanság zenéjét.

Bár a legnagyobb filmzeneszerzők között tartják számon, karrierje során mindössze egyetlen Oscar-díjat kapott, 2016-ban az Aljas nyolcasért, kilenc évvel azután, hogy a Filmakadémia életmű-Oscart adott neki. Ugyanebben az évben kapott saját csillagot Hollywoodban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az Oscar mellett három Grammy-díjat, négy Golden Globe-ot, hat BAFTA-díjat nyert el élete során, és több mint 70 millió példányban keltek el a lemezei.

Karrierje során több mint 500 filmhez és tévés produkcióhoz írt zenét, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint John Carpenter, Brian De Palma és Oliver Stone.

Kiemelt kép: Ennio Morricone