Ötvenöt év után új, igényes karaktert kap Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi és szellemi örökségű csomópontja a Blaha Lujza tér. Karácsony Gergely szerint már körvonalazódik a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető Blaha új alakja. Nemrég gyémántra is szükség volt az egyik szobor felújításánál.

Másfél év alatt újul meg a tér

A „nemzet csalogányáról” elnevezett ikonikus tér a Fővárosi Önkormányzat beruházásában – a 7. és a 8. kerületi önkormányzat szakmai támogatásával – újul meg másfél év alatt. A központi elhelyezkedésű, történelmi és kulturális értékéhez méltó helyszín pezsgő városi élet sokszínű funkcióinak és eseményeinek központja lesz. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyémántot is bevetettek a felújításnál

A téren álló egykori Népszínházra utalva felújítják a Színházi emlékkövet. Ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely, főpolgármester azt írta a közösségi oldalán, hogy a tér újjászületésének részeként tavaly ősszel szállították restaurátor-műhelybe a renoválásra váró emlékművet, ahol szakértő kezek nagy nyomású vizes mosóval eltávolították róla a szennyeződések jelentős részét, a kőfelületet különleges gomba- és algaölő szerrel kezelték, végül a nehezen hozzáférhető helyeket is megtisztították sebességszabályozós, gyémánt marófejjel felszerelt csiszolóval.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt a szobrot tisztították meg

Forrás: Facebook/Karácsony Gergely

Körvonalazódik a megújult tér

Közben egyre jobban körvonalazódik a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető Blaha Lujza tér alakja, és már elkezdődött a térbútorok kihelyezése is. A térfelújítás befejezésével a kereszteződés minden irányban akadálymentesen átjárható lesz a felszínen.

Új szökőkút is épül

Blaha Lujza tér látványterve – Forrás: BKK

A szutykos-mocskos tér új életre kel

A minőségi térépítészeti megoldások visszaállítják a tér szellemi és kulturális örökségét, a teret jelenleg széttagoló parkolók és úthálózat megszüntetésével pedig megnövelik az élhető és barátságos gyalogosfelületeket. A megújult téren 1000 négyzetméter új zöldfelületet alakítanak ki, és 80 új fát ültetnek; eközben az értékes fák is megmaradnak, köztük az a két koros tölgy, amelyet 1969-ben ültettek át a térre a Tabánból, már akkor is koros állapotukban.

Rengeteg zöldfelület lesz

Blaha Lujza tér látványterve – Forrás: BKK

Felújítják a Corvin Áruház homlokzatát is

A Blaha Lujza tér felújításának részeként továbbá egy MOL Bubi gyűjtőállomás lesz a téren,  több kerékpártámaszt és hulladékgyűjtőt helyeznek el, megújul a közvilágítási rendszer, a tér átépítésével a Somogyi Béla utca a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé egyirányú lesz, új, nyilvános WC nyílik a téren. A felújítással egy időben a Corvin Áruház tulajdonosa magánberuházásban átalakítja az épületet, műemlék homlokzatát pedig részben állami támogatással felújítja. 

Vízjátékok is lesznek

A jelenkor elvárásainak megfelelő, gyalogosbarát téren jelentősen megnő a zöldfelületek aránya, még vízjátékok is lesznek. A csomópont teljesen akadálymentes lesz, és változik a teret határoló utak forgalmi rendje is. A Blaha Lujza tér egységes arculatú, a mai városi használati igényeket kielégítő belvárosi közösségi térré alakul a belső részen gyalogosbarát, találkozóhelyekkel, egy burkolatból fellövellő szökőkúttal, forgó, karfás székekkel. A jelenlegi parkolók területe gyalogos felületekké alakul át. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Korábbi felvétel a Blaha Lujza téren – Fotó: BPK