Gyerekekre és felnőttekre vadászott egy ceglédi kamasz azt követően, hogy letöltendő szabadságvesztésre ítélték rablás és más bűncselekmények miatt. A Budakörnyéki Járási Ügyészség ezúttal rablás bűntette, kifosztás és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés miatt állítja bíróság elé a fiatalt.
Gyalogosokra támadt
A Pest Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a fiatalkorú fiú tavaly nyáron Cegléd utcáit járva kereste áldozatait. Augusztusban követett egy gyalogost, majd a férfi mögé lépett és egy tárgyat nyomott a hátának. Életveszélyesen megfenyegette hogy leszúrja, ha nem adja oda a nála lévő értékeket. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiszórta a táska tartalmát
Az áldozat félelmében eleget tett a követelésnek, és a földre szórta táskájából az értékeit. A fiatal ekkor felszólította, hogy lépjen előre egyet, de ne forduljon hátra, különben megöli. A támadó tízezer forintot érő telefont, elektromos cigarettát, bankkártyát és egy töltőt zsákmányolt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Egy gyerekre is rátámadt
Egy nála fiatalabb és gyengébb kisgyereket pedig az autóbusz-állomáson szemelt ki magának. Miután kevesellte a tőle kapott százast, ezért hangosan több pénzt követelt tőle. A kisgyerek megijedt a kamasz erőszakos fellépésétől, testi erőfölényétől, ezért átadta az összes nála lévő pénzt, összesen 2.500 forintot.
Ököllel esett neki
Egy másik gyereknek pedig ököllel esett, miután az nemet mondott a pénz átadására szóló követelésére. A megtámadott kiskorú nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Kirabolta az alvó utast
A támadó még az elfogása előtt a ceglédi vasútállomásra ment. A váróteremben tartózkodott egy férfi, aki a vonatra várva elaludt. Az elkövető az alvó férfi mögé osont és hátizsákjából kivette a mobiltelefonját és a pénztárcáját is. A férfi felébredt, azonban a fiú ekkor kiszaladt a váróteremből. Az áldozatot 60 ezer forintos kár érte.
Korábban börtönre ítélték
A fiút egy nappal a bűncselekmény sorozat elkövetésének megkezdése előtt ítélték végrehajtandó szabadságvesztésre rablás és más vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt. Az ügyészség ezúttal is letöltendő szabadságvesztést kért az elkövetőre. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 342 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép:

