Az emberölés szerdán 11 óra körül történt a pesti agglomeráció peremén, Monortól nem messze Pilisen. Egy férfi késsel leszúrt egy nőt.

A jelenleg rendelkezésre álló rendőrségi adatok szerint 2019. december 18-án 11 óra körüli időben Pilisen egy nő és egy férfi összeszólalkozott, aminek következtében a férfi egy késsel megszúrta a 39 éves nőt, aki belehalt a sérüléseibe.

A Pest megyei rendőrök a bűncselekmény elkövetőjét elfogták és a rendőrkapitányságra előállították, a helyszíni szemle jelenleg is folyamatban van – írja a police.hu.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tárnokon is gyilkosság történt nemrég

Nemrég írtunk arról itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon, hogy elmegyógyintézetben tölti előzetes letartóztatását az a férfi, aki brutálisan meggyilkolta feleségét november elején Tárnokon. A tettes súlyos pszichés betegségben szenved.

Akkor a tárnoki férfi azona a péntek hajnalon különös kegyetlenséggel végzett feleségével. K. Zs. gyanúsított skizoaffektív zavarban szenved és 10 éve rendszeres orvosi kezelés alatt áll. Többször került mániás állapotba, de eddig közvetlen veszélyeztető magatartást nem tanúsított. A férfi a gyilkosság előtti napon kezelőorvosánál járt, aki új gyógyszer bevezetését javasolta számára.

DÖBBENETES: Megkötözte, megerőszakolta és megölte a nőt. Elrendelték a soroksári gyilkosság 35 éves gyanúsítottjának letartóztatását

Albertirsán a pincében ásta el élettársát a férfi

Miután megfojtotta élettársát, azt a látszatott keltette az Albertirsán élő férfi, hogy párja elköltözött tőle. A holttestet az épülő házuk pincéjében ásta el.

Éva és a gyilkosa idén tavasszal találtak egymásra. A nő hamar odaköltözött a férfi albérletébe. A mindig kiegyensúlyozott és megfontolt Évát teljesen levette a lábáról a nagydumás fickó, aki még társaságban sem fukarkodott a bókokkal és az udvarlással. Épp ezért mindenkit nagyon megdöbbentett, hogy elfajultak a dolgok – írja a LikeNews.hu hírportál.

A pár augusztus 10-én reggel veszekedni kezdett, mert a nő el akarta hagyni a férfit, aki ekkor megfojtotta Évát egy zsineggel. A gyilkosság után a férfi azt a látszatot keltette, mintha élettársa elköltözött volna tőle.

Állítólag a férfi nem tudta, hogy megölte Évát, azt gondolta, élettársa elájult a fojtogatás során. A verekedés után a férfi elment dolgozni, majd amikor hazaért a munkából, látta, hogy élettársa azóta is mozdulatlanul fekszik ott, ahol a dulakodás után hagyta. Amikor ráeszmélt, hogy Éva belehalt a fojtogatásba, ijedtében elásta a nő földi maradványait épülő házuk pincéjében. 

Kiemelt kép: illusztráció