Középiskolás fiatalok figyeltek fel az idős férfi segélykiáltására és azonnal a tolvaj nyomába eredtek. Két tizenéves tanuló tudta tartani a tempót az elkövetővel, aki végül vélhetően elfáradt és megadta magát. A rendőrök előállították a 26 éves férfit.  

Ellopták az idős ember telefonját

Kora délután érkezett a bejelentés a rendőrségre arról, hogy Tatabányán, az Összekötő úton több fiatal visszatart egy férfit, aki telefont lopott. A kiérkező rendőrök meghallgatták a helyszínen jelenlévőket, akik elmondták, hogy egy idős férfi segítségére siettek, mivel kiabált, hogy ellopták a telefonját. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A tolvaj után eredtek

A diákok ezt hallva a tolvaj után eredtek. Az elkövető menekülés közben többször a gyerekek felé ütött, azonban el nem találta őket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megadta magát  

Végül két 16 és két 14 éves tanuló tartotta a tempót a 26 éves férfival, aki abbahagyta a menekülést, megadta magát, és előadta az ellopott mobilt. A Tatabányai Rendőrkapitányság egyenruhásai előállították a férfit.

Hálás volt a 66 éves sértett

A gyerekek hősies cselekedetének köszönhetően a tatabányai rendőrök visszaadták a 66 éves sértett számára a mobiltelefonját, aki nagyon hálás volt a fiatal tanulóknak és többször megköszönte segítségüket.

Elképesztő dolgok

A Kékvillogó.hu írt arról korábban, hogy kifosztás és kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt kell felelnie a bíróság előtt egy 41 éves borsodi férfinek, aki elképesztő dolgokat művelt.

Mobiltelefont lopott

A gyanúsított 2022. szeptember 19-én 20 óra előtt, Miskolcon az Újgyőri főtéren, egy padon alvó férfi állapotát kihasználva eltulajdonította a mobiltelefonját. 

Gyermeke kezébe adta

A térfigyelő kameráknak köszönhetően a járőrök pár percen belül megérkeztek a helyszínre. Az elkövető miután észlelte a rendőröket, az ellopott telefont a kiskorú gyermekének adta át.

Előállították

A rendőrkapitányság egyenruhásai a férfit a helyszínen elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók az eljárás során a mobiltelefont lefoglalták, és visszaadták a jogos tulajdonosának. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció