Egyre nagyobb méretek ölt a napokkal ezelőtt elszabadult úszóbotrány. Turi György számos tanítványa állt ki, s mondta el, hogy egykori mesterük zaklatta őket, legutóbb Dara Eszter beszélt az Indexnek arról, hogy az edző szexuális visszaélést követhetett el. Az úszóedző jövőjéről a szövetség csütörtökre ígért döntést.

Gyűlnek a viharfelhők

Az edző feje felett egyre inkább gyűlnek a viharfelhők: a Kőbánya SC szakosztályvezetőjéről egyre több volt diákja állítja azt, hogy bántalmazta, megalázta és lelkileg terrorizálta őket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Először Cseh László tálalt ki

Elsőként Cseh László tálalt ki, őt követte Kozma Dominik, Kiss Noémi, Szepesi Nikolett, majd Dara Eszter. Utóbb az Indexnek adott interjújában beszélt arról, hogy az edző 2004-ben szájon vágta, a 2008-as pekingi olimpián pedig csókolgatta a nyakát, illetve fogdosta a fenekét. Tovább azt is elmondta, hogy csapattársát, Szepesi Nikit a női mivoltában is megalázta, írja a Bors.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Következmények

A szexuális zaklatással felérő cselekedeteknek úgy tűnik meg lesz a következménye is, Turi ugyanis elveszítheti az úszóvilágban eddig betöltött szerepét. Alelnöki posztjáról csak a szövetség tudja visszahívni, s bár egyelőre nem tudni, hogy erre valóban sor kerül-e, ám a Bors megtudta, hogy a szövetség csütörtökön bejelentésre készül, a szakember ügyével kapcsolatosan.

Turi György sorsáról ma dönthet a szövetség:

Fotó: YouTube

Dara Eszter interjúja

Dara Eszter egyébként az Indexnek a napokban ezt mondta az edzőről: „A versenyem előtti napon Turi behívott a szobájába, leültetett maga mellé az ágyra, olvastam azt a papírt, amit a másnapi számmal kapcsolatban adott nekem, majd azt éreztem, hogy elkezdi puszilgatni a nyakamat. Megdöbbentem, aztán csak annyit mondtam, hogy Gyuri bá’, ezt nem kéne, majd felálltam, és kimentem a szobából. Utána még egyszer megpróbálta, de aztán már be sem léptem a szobájába.”

Szepesi Niki esete

„Automatikus volt, hogy amikor Turi odament a lányokhoz, rácsapott a fenekükre, illetve a fenekünkre, sőt még bele is markolt. Egyszer például Szepi (Szepesi Nikolett – a szerk.) hanyatt feküdt a gyúrópadon, és gumikötéllel, tenyérellenállással végzett egy gyakorlatot, teljesen kiszolgáltatott helyzetben.” – árulta el, továbbá azt is elmondta, hogy Turi odalépett hozzá, elhúzta az úszódresszét a szeméremdombjáról majd „odafordult hozzánk, és mondott nekünk valamit, de már nem emlékszem, hogy mit” – mondta.

Ezt mondja Turi György

Turit kereste a Bors, de nem kívánta Dara Eszter állításait kommentálni, az edző azonban a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta: „Ezt komolyan gondolja, hogy egyáltalán megkérdezi? Ne vicceljen! Eszter a nevelt fiamnak volt a barátnője. Három éven keresztül ott ült a családi asztalnál, együtt nyaraltunk, jártunk kirándulni” – ezen a ponton az újságíró azt kérdezte az edzőtől: Szepesi 2013-ban kiadatott egy botránykönyvet, amelyben megemlíti, miközben a masszőrpadon hanyatt feküdt és gumikötelezett, ön félrehúzta a fürdőruháját. Ezt egy szerdai Index-interjúban Dara Eszter is megerősítette, sőt azt állította, a 2008-as olimpián a nyakát csókolgatta. Ez igaz?

Mik az okok?

„Mi az oka annak, hogy miközben 2013 júniusában, Szepesi Niki könyve után az összes létező egykori és jelenlegi úszóm – igen, Cseh Laci és Kozma Dominik is – és az összes úszóedző, számos szülő aláírásával állt ki a Cár mellett, mondván nem történt ilyen, most, 2021 végén, előjönnek olyan panaszok, amelyeket korábbi versenyzőim az ezredforduló magasságában, vagy még régebben láttak, vagy látni véltek?” – válaszolt kérdéssel az edző a lapnak, majd így folytatta: „Miért most érett meg Laciban, Dominikban, Eszterben, pláne Kiss Noémiben – aki még a nyolcvanas években Egérrel úszott – az, hogy ezeket elmondja?” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Címlapkép: Illusztráció – Forrás: Pexels