Ahogyan azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta már forgatják az őszödi beszédről szóló politikai krimit, sőt az is kiderült kik szerepelnek a filmben. Ennek kapcsán pár nappal ezelőtt Gyurcsány Ferenc szellemes kommentben nyilvánult meg, ugyanis végtelenül elkeserítette, hogy nem Hugh Grant fogja alakítani őt a készülő moziban.

Az őszödi beszéd

Május 26-án – az őszödi beszéd keletkezésének 15. évfordulóján – pedig megindult egy politikai adok-kapok, ami azóta is tart. Az egész azzal kezdődött, hogy Orbán Viktor megosztott egy rövid videót, melyen az ex-miniszterelnök legendássá lett szavai hallhatók.

Orbán Viktor posztjával kezdődött

A miniszterelnök a posztjában egy kérdést is feltett, miszerint ki, hol volt, amikor az őszödi beszédet hallotta. Mondjuk a kérdés kissé érdekes annak tekintetében, hogy a beszéd csak 2006. szeptemberében szivárgott ki, vagyis május 26-án a résztvevőkön kívül egyébként valószínűleg az átlagembernek fogalma nem volt róla, hogy történt egy ilyen. KAPCSOLÓDÓ: Gyurcsány Ferenc elkeseredett, mert nem Hugh Grant alakítja őt az őszödi beszédről szóló filmben

Politikai adok-kapok

Mindennek ellenére beindult egy politikai adok-kapok, ugyanis Gyurcsány Ferenc egyfelől kommentet is hagyott Orbán Viktor oldalán, másfelől ő maga is készített egy videót, melyen többek között a következők hallhatók:

„Hú, csávókám! Hát, azért ez nagyon lent van”

„Hú, csávókám! Hát, azért ez nagyon lent van. Hogy te 2021 májusában azzal foglalkozol, hogy hol voltak az emberek 15 évvel ezelőtt, 2006. május 26-án, hát, ez nagyon lent van. Ventillálsz, nyilvánvalóan problémád van. Beakadt ez nálad. Na, de szólnék, hogy te vagy a miniszterelnök. Az országgal van neked dolgod, te nem ellenzéki politikus vagy. Félrevisz a puskád. Ellenzéki politikus az természetesen mond ilyeneket a kormányfőről. De szólok: nem én vagyok a kormányfő. Te! Na, szóval akkor kérdezzük meg azt, hogy te hol voltál? Mert az szerintem jobban érdekli az embereket. Te hol voltál, amikor a lányod a mi pénzünkből a saját lábára állt. Na, ez izgalmas, mi? Vagy hol voltál akkor, amikor a vejed, a lányod férje egyik leggazdagabb embere lett az országnak? Erre én is kíváncsi lennék, hogy mit csináltál. Vagy amikor apád, ha kell, ha nem, követ szállít mindenhova. Dupla annyiért, mint bárki más. Gazdag ember lett belőle, ahogy látom. Vagy mondd, hol voltál akkor, amikor, tudod, a gyerekkori barátod, ez a gázos csávó, ez olyan gazdag lett, hogy ha jól hallom, háromszor olyan gazdag, mint Elton John?”

Mutatjuk a videót:

Hollik István is beleszállt Gyurcsány Ferencbe

Ezt követően Hollik István szállt bele páros lábbal Gyurcsány Ferencbe és Kocsis Máté sem hagyta szó nélkül az ex-minszterelnök szavait.

Ezt mondta:

„Gyurcsány Ferenc, csávókám, tudod, mi van nagyon lent? Az, hogy egy ország tönkretétele után te még mindig a közélet része vagy. Az, hogy egy országot vertél át, csaptál be csak azért, hogy hatalomba maradhass. Az, hogy az Apró-villából, elprivatizált milliárdokkal a zsebedben még mindig egy cél lebeg a szemed előtt: visszajutni a hatalomba. Hidd el, csávókám, nem jó kedvünkből foglalkozunk veled. Mi örülnénk a legjobban, ha soha többet nem kellene kiejtene a neved”. – írta Hollik István, Kocsis Máté pedig így fogalmazott:

Kocsis Máté sem hagyta szó nélkül

“Gyurcsány nagyon szépen szokott beszélni az édesanyjáról. Szeretettel és tisztelettel. Megértem, és ez így helyes. A legtöbb ember nagyon szereti az édesanyját. Én is végtelenül szeretem az anyukámat. Csakhogy az én édesanyámra – sok más emberhez hasonlóan – Gyurcsány gumilövedékkel és füstgázzal támadtatott 2006-ban az Astoriánál. Akkor, amikor a jobboldal az 1956-os forradalom 50. évfordulóját ünnepelte. Ő így ünnepelt.” – sőt a Fidesz frakcióvezető-helyettese, azóta ismét megnyilvánult Gyurcsány Ferencé és Dobrev Klára kapcsán.

Ezzel még nincs vége

S már-már azt hihetnénk, hogy ez a jéghegy csúcsa, ám most Gyurcsány Ferenc ismét videós bejegyzést tett közzé, ami a Fidesz által korábban közreadott ún. Gyurcsány-show “orbánosított” verziója.

Ez az eredeti:

És, akkor íme a másik oldal:

“Miután a Fidesz megcsinálta a Gyurcsány-showt, nem hagyhattunk ki egy ekkora ziccert. Bemutatjuk nektek az Orbán-showt!” – írja posztjában Gyurcsány Ferenc.

Mutatjuk a videót:

Kiemelt kép: DK videorészlet – Forrás: Facebook