Senki nem érti, hogyan tudott belefulladni a vízbe egy 20 éves fiú a budakalászi Lupa Beachen, miközben a közelben voltak a vízimentők és a nagy tömeg ellenére senkitől sem kapott segítséget.

A BudaPestkörnyeke.hu is megírta, hogy múlt héten megfulladt egy fiatal férfi a Lupa Beachen. A stég alig karnyújtásnyira volt a fiútól, a vízimentők is elérhető közelségben voltak, mégsem kapott segítséget a későbbi áldozat.

Gerendai Károly, a Lupa Beach üzemeltetője úgy tudja, hogy többen is végignézték, amint a szerencsétlenül járt fiatalember elsüllyedt a vízben. Rejtély, miért nem riasztották rögtön a vízimentőket, pedig két irányban is van belőlük egy-egy a parton.

„Végtelen szomorúsággal tölt el bennünket ez a baleset, ha a fürdőzők azonnal szólnak, több esélyünk lett volna segíteni. A balesettől 200 méterre volt a legközelebbi vízimentőnk, miután a Lupa Beach menedzsere rádión riasztotta őket, fél perc alatt hárman is a helyszínre értek – mondta a Blikknek Seller András a vízimentő személyzetet biztosító cég vezetője.

A 19 éves Wágner László  még diák, de nyaranta vízimentőként szolgál a Lupa Beachen. Ő segített a mentőknek az újraélesztésben.

„Este fél nyolc lehetett, amikor a fiatalember a parttól pár méterre bajba került. Amikor felbukkant, levegőért kapkodott, a kezével csapkodott, majd némán elmerült- Két lány ezt végignézte a parton, ők két másik vendégnek szóltak, tíz percig együtt keresték a férfit, majd segítséget kértek a strand személyzetétől. Ahol elmerült, ott 4 méter mély a víz, a kollégám hozta fel és húzta ki őt a partra. Összesen tizenöt percig lehetett a víz alatt, egész nap csak egy zacskó chipset evett, talán ezért nem volt ereje tovább küzdeni. Én a mentőknek segítettem az újraélesztésben, de sajnos már nem lehetett megmenteni az életét – mondta a Blikknek László.

Már történt haláleset a Lupa Beach strandján

Tavalyelőtt augusztusban egy szívbeteg angol férfi a szeles, rossz időben megpróbálta átúszni a Lupa Beach strandját, de úszás közben infarktust kapott. A vízimentők nem tudtak rajta segíteni, végül a búvárok találták meg 9 méter mélyen a víz alatt.

Kiemelt kép: Lupa Beach