Hat év börtönbüntetésre ítélték a férfit, aki feltételesen nem bocsátható szabadlábra.A hatgyermekes apa egy vascsővel ütötte agyon feleségét. A bíróságon azt mondta, ő az egyetlen kereső a családban, ha börtönbe kerül, akkor bátyja nevelné fel a gyerekeket. 

Vascsővel vágta fejbe

2023. szeptember 21-én a Tiszavasváriban élő pár összeveszett, a férfi pedig egy közel másfél méteres, három kilós vascsővel kétszer nagy erővel fejbe vágta az élettársát. A nő a földre esett, L. I. pedig azonnal hívta a mentőket. Az asszonynak nyílt koponyatörése lett, és másnap a kórházban belehalt a sérüléseibe. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Megpróbálta újraéleszteni 

A pár több mint húsz éve élt együtt, hat közös gyermeket neveltek. A végzetes nap reggelén összevesztek, a férfi pedig fejbe verte a nőt a csővel – korábban azt mondta, eldobta a csövet, ami eltalálta a az asszony fejét, és nekiesett a szekrénynek, a májusi tárgyaláson viszont beismerte, hogy megütötte. Rögtön hívta a mentőket, és amíg ki nem értek, folyamatosan azt csinálta, amit mondtak neki: próbálta újraéleszteni. 

Drón miatt tartott vascsövet

“Pár hónappal azelőtt, hogy ez történt, ismeretlenek elkezdtek drónokat reptetni a házunk felett, a gyerekek pedig féltek. Többször bejelentettem a rendőrségen, de nem történt semmi, és azért vettem a vascsövet, mert azzal akartam a drónt leverni” – mondta L. I. a bíróságon. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Pszichiáterhez jár 

A férfi rendszeresen jár pszichiátriai szakrendelésre. Kevert szorongásos depressziójára nyugtatókat szed, mert nem tudja feldolgozni a történteket. Februárban tartották az előkészítő ülést az ügyben. Akkor a főügyészség indítványozta, hogyha lemond tárgyalási jogáról, akkor 10  év szabadságvesztésre ítélik – írja a szon.hu.

A férfi az egyetlen kereső a családban 

A pénteki tárgyaláson felolvasták a szakértők által készített környezettanulmányt. A ház, ahol laknak, tiszta és rendezett. L. I.-vel él a hat gyerekük, illetve a szellemileg sérült húga is: a férfi az egyedüli kereső a családban. A gyerekek rendszeresen járnak iskolába, jól tanulnak. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a gyerekekkel, ha börtönbüntetésre ítélik, L. I. azt mondta, a bátyja venné magához őket, s a legidősebb lánya segítene a kisebbek nevelésében. 

Nagyon szerette a feleségét 

“Nem akartam megölni, mert nagyon szerettem és a mai napig szeretem. Azóta gyógyszereken élek, nincs se éjjelem, se nappalom, csak a gyerekeim tartják bennem a lelket. Ha tehetném, visszaforgatnám az időt, de sajnos már nem tehetek semmit” – mondta a férfi. Pénteken, az emberölés miatt indult büntetőügyben a bíróság nem jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte a férfit. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció